Most, hogy új, az első kiadásnál kétségtelenül méltóbb köntösben jelenik meg a kötet, nem is tudja talán, hogy milyen ritkaságot kap kezébe az olvasó. Ritkaságot és hírességet! Mert huszonöt évvel ezelőtt, amikor a kötet első kiadása megjelent (Spitzer Aladár nyomdász betűivel és az író keserves költségén), heteken belül oly hírre tett szert, hogy még az ügyészség figyelmét is felkeltette, aminek következtében egyik napról a másikra el is koboztatott a kötet. Egyszóval, ha nem is dicstelen, de igen-igen rövid volt a pályafutása, bár a körülötte gyűrűző események még éveken keresztül nyugtalansággal töltötték az író napjait és aggodalmakkal, gondokkal teli az éjszakáit. Pedig még fiatal voltam, amikor íródott a kötet, alig egy, másfél évvel rá, hogy hazajöttem Dél-Amerikából, tehát 27-ben vagy 28-ban, és akkor még meggyőződéssel is vallottam a magyar közmondást: „Nem az a legény, aki üt, hanem aki állja!” Mint ahogy ebből is látható, ifjú voltam, tájékozatlan és jóhiszemű. A kötet elkobzástól megmentett példányait más borítólappal, más címmel ellátva terjesztgettem nagy titokban, kéz alatt (József Attila adta az új címet: "Perkin Fondor társasága"), és a birtokomban levé levél-üzenet szerint néhány példányt még el is kommendált belőle szegény Attila. Viszont, amikor néhány évvel rá az Egyesült Államokban, Philadelphiában a regény hősével, nevezett Perkins Fondorral (régi dél-amerikai ismeretség!) összehozott a sors, és véletlenül elkottyantottam, hogy személyében egy általam megírt regényalakot üdvözölhetek, miután elolvasta a kötetet, vérig sértetten egy életre megszakította velem az összeköttetést. Mondanom sem kell talán, hogy azóta körültekintőbb és óvatosabb vagyok, legalábbis addig a fokig, hogy irodalmamba átmentett modelljeimnek tapintatból legalább a nevét megváltoztatom. Egyébként ez a kötet számomra ma is az ifjúságot, a termékeny kételyt és a rendíthetetlen hitet jelképezi, és mint mindenki, aki lassan-lassan közeledik a búcsúzás felé, úgy én is szívesen emlékezem erre az elmúlt, kételyt és rendíthetetlen hitet sugárzó ifjúságra. Mindennek az emléke ez a kötet, és boldog lennék, ha oktalansága, fölénye és cinizmusa mögött az olvasó megtalálná – amiért íródott annak idején? a gondolkodásra való készséget, az emberiség jövője fölötti aggodalmat és a komolyságot.
Legyen Ön az első, aki véleményt ír!
