VIII. Ince pápának 1484. december 5-én kiadott bullája így foglalja össze a boszorkányokkal kapcsolatos vádakat: "Boszorkányság ütötte fel fejét a keresztény világban, amely az ördög segítségével varázslatot űz az emberek ártalmára, s ez a boszorkányság az ördöggel kötött szövetségen alapul."
A hagyomány szerint két feltétele van annak, hogy valakiből boszorkány váljék. Először három próbát kell kiállnia. Ezt azonban csak az ördög segítségével tudja megtenni, s az elfogadott segítség ellenértéke a lélek. Később fel kell áldoznia még egy lelket a családjából a gonosznak, vagyis a saját lelkén kívül még egy lelket kell lekötnie, esetleg azt testileg nyomorékká változtatnia. Elmaradhatnak ezek a feltételek, ha valaki halálos ágyon fekvő boszorkánnyal kezet fog, és ezzel attól a tudományt átveszi. A próbák közt egyébként olyanok vannak, mint egy lebegőmalomkő alatt való fekvés, vagy egy darázs bocsátása a jelölt orrába. Akire rásütötték a boszorkányság bélyegét, arra egyetlen büntetés várt, a máglyahalál.
Semmilyen életkor, semmiféle állás nem biztosított védelmet. Hét-kilenc éves gyermekeket éppolyan könnyelműen küldtek máglyahalálra, mint sír szélén álló öregeket. Olyan borzasztó mértékben gyarapodott az elitéltek száma, hogy egész vidékek, egész falvak pusztultak ki. A boszorkányok persze nem csak az inkvizíció által bűnhődtek. Nem viheti el büntetlenül, ha valaki eladta a lelkét a gonosznak. Nem elég, hogy egész életében rettegi halála óráját, de szörnyű haláltusa vár rá. A boszorkány lelke a pokolnál is nagyobb tüzű gyehennára jut. Ez kénköves tó. Itt senyved az örökkévalóságon át az, aki Istentől kapott szép lelkét a gonosszal kötött szerződéssel bemocskolja. Európában az utolsó boszorkányt 1782-ben égették meg. Az egyház azóta nem foglalkozik velük, ám vidéken az egész világon keringenek történetek mai, köztünk élő boszorkányokról.
