"Az emberiség már több mint ötezer éve ismeri az üveg anyagát, de még mindig nem ismeri eléggé. Fizikai felépítése, belső struktúrája, az anyagi részecskéit összetartó belső erők működése még mindig rejt ismeretlen tényeket. Egyetlen anyag sem mutat olyan sokrétű változatosság feldolgozásában és művészi formálásban, mint az üveg. Néha önmagát adja, néha kaméleonszerű változatossággal utánoz más nemes anyagokat, porcelánt, hegyi kristályt, nemes kő és márvány anyagokat, sőt fémeket is. Miben áll tehát az anyagszerűség oly lényeges szempontjának érvényesülése az üvegművességben iparművészeti-esztétikai vonatkozásban? Van-e jellegzetes, az üveg anyagi sajátosságai által befolyástól egyedi stílus az üvegművészetben?" E kérdésekre ad választ a szerző amikor részletesen tárgyalja az üvegművesség technológiáját és az anyagszerűségből kiindulva magyarázza a speciális üvegstílusok kialakulását. A "fúvott" és a "kristály" stílus terminológiáját az üveg kétféle anyagszerűségének érvénye juttatására Borsos Béla alkalmazza először. Helyes megfigyelése alapján más esztétikai szempontok érvényesülnek a képlékeny üvegmassza anyagát érzékeltető megformálásában (fúvott üveg stílus) mint a rideg, jégszerűen dermedt üveg anyagát érvényre juttató kidolgozási módban (kristály stílus). A könyv az üvegművesség egészének tükrében mutatja be a magyar üvegművészetet, annak történetét és az egyetemestől eltérő sajátosságait. Az esztétikai, technológiai és történeti szempontok szerint előadott anyag a bőséges képanyaggal együtt a XIII. században meginduló magyar üvegművesség részletes ismertetése 1860-ig, majd az utolsó fejezetben előre mutat a mai irányzatoktól várható új művészi kibontakozás szempontjaira.
