Amikor megadatik az a lehetőség egy ember számára, hogy egy ilyen fantasztikus világot, mint a MotoGP belülről követhessen figyelemmel, különös helyzetbe kerül. Miután a fél életét azokkal az emberekkel tölti, akik minden hétvégén pengeélen táncolnak, talán még nehezebb megfogalmazni a választ arra a kérdésre, hogy miért tűnnek emberfelettinek ezek a versenyzők? Mitől érdekesebb és különlegesebb ez a sport, mint a többi? Nehéz ezt megválaszolni, hiszen bennem fel sem merül ilyen kérdés. Alapvetően ezek a srácok egy teljesen más világból jönnek. Nem hasonlítgatom a gyorsasági motorsport képviselőit sem a Forma-1-es pilótákhoz, sem más sportolókhoz, mert nincs hozzá jogosítványom, és ráadásul őket is tisztelem azért, amit nap mint nap letesznek az asztalra. Ennek ellenére elmondom, hogy én hogyan látom őket. Az elmúlt évben mindent megpróbáltam, hogy megszerezzem és papírra vethessem a világ leggyorsabb motorversenyzőinek a tapasztalatait, gondolatait, félelmeit vagy épp erősségeit. A cél az volt, hogy ezáltal tisztább képet kapjanak az olvasók róluk, és így közelebb kerüljön a „más világ" a való világhoz. Hozzátok. A harmadik MotoGP-könyvnek pont ez adja a különlegességét, hogy keresi a választ arra a kérdésre: mi a MotoGP-éra titka? Miért ragadja magával ez a sport a szurkolókat? Emlékszem, 2000-ben leültem megnézni egy futamot, még az akkori 500-as kategóriában. Halvány lövésem sem volt, kik azok, akik egy aszfaltcsíkon valami oknál fogva azért törik magukat, hogy ők legyenek a legjobbak. Mellettem egy nálam sokkal jártasabb ember ült, és mesélt, miközben én tátott szájjal néztem, ahogy az egyik versenyző irtózatos iramban esik be az egyik kanyarba, a motorja keresztbe áll alatta, füstöl a gumi, majd a gázzal csak éppen annyira kezd el játszani, hogy a motort a megfelelő ívre terelje, és végül hallani lehetett a kipufogót, ahogy visítva jelzi a kigyorsítást.
