Hatalmas népvándorlás kezdetei bontakoznak ki az i. e. III. évezred delelőjén: indoeurópai törzscsoportok húzódnak Eurázsia sztyeppéiről, sőt Közép-Ázsiából Nyugat felé.
Ekkoriban az Égei-tenger vidékén, az észak-balkáni mezőségeken, továbbá számos szigeten, mindenekelőtt Délosz, Parosz, Naxosz, Théra, valamint Kréta partjain már az európai kultúra alapjai kristályosulnak. Évezredek mélyéről, az újkőkor i. e. 4500-i. e. 2600 közötti emlékanyagában, Larissza környékén elő-ázsiai mintájú parasztgazdaság nyoma került napfényre. Ősi eredetű állattenyésztő-földműves falvak romjai rejtőznek a termékeny Thesszália másfélszáznál több, magule névvel jelölt lakódombjai alatt. Erődítés nélküli formájukkal viszonylag békés fejlődési körülményeket sejtetnek településeink. Jellegzetes épülettípusuk még egyszerű, fonott falú, sárral tapasztott kerek kunyhó. Már terméskő alapozáson, szárított agyagtéglából készülnek a ritkábban előforduló négyszöges lakóházak. Tagolt térszervezésű változatuk, a megaron Szeszklóban jelenik meg a korszak utolsó évszázadai során. Magja tűzhely köré épített négyszöges belső, amelyhez bejárati részén oldalfalak között kettős oszloptámasszal felnyíló előcsarnok csatlakozik. Megoldásmódja a barlanglakás és szentély, illetve temetkezőhely előképéből formálódik ki alkotó, szerkezeti átfogalmazással Kisázsia nyugati hatósugarában.
