Páratlan érdekes kötetet tart kezében az olvasó: képei egy olyan ismeretlen és hagyományos életformát örökítenek meg, amelynek láttán úgy érezhetjük: az egy-két évszázaddal korábbi "falusi Európába" kerültünk vissza. A történelmi határokon kívül eső legrégebbi magyar szórványtelepülés Moldvában jött létre. Ott élő magyarokról a középkortól fogva vannak hitelt érdemlő adataink, de eredetük kérdésében a kutatóknak eddig nem sikerült egységes álláspontot kialakítaniuk. A még magyarul beszélők száma - különféle becslések alapján - napjainkban nyolcvanezerre tehető. A Moldvában élő magyarok egyik csoportja - a később bevándorolt székelyek mellett - az, amelyik "csángónak" vallja magát: ez a réteg képezi a moldvai magyarság ősi magját. A "csángó" elnevezés a régi magyar nyelvben egykoron használatos "csáng" ige származéka, ami annyit tesz, hogy "kereng". Első előfordulása az 1400-as évek tájára tehető. A moldvai csángó magyarok római katolikus vallásúak. Hitüket évszázadokon át őrizték a görögkeleti-ortodox környezetben. Kultúrájuk fönnmaradása soha nem volt konfliktusmentes, de a helyzet a múlt század második felétől, a nacionalizmus nagyarányú előretörése révén vált igazán és fokozódó mértékben nyomasztóvá. A kötet képei talán utoljára örökítik meg egy elszigetelten élő, eltűnőfélben lévő népcsoport, a moldvai szórványmagyarság kultúrájának értékeit.
