Czakó Gábor - Eufémia

„Az Eufémia utolsó heteinek hiteles története c. munkát Bús János tetőfedő barátomtól kaptam – írja a regény bevezetőjében Czakó Gábor. – János éppen Ágnes lányát látogatta meg munkahelyén, a Nyelvtudományi Intézetben, amikor betört a fordítógép termének üvegablaka, és egy doboz (fém?) hullott elébük. A doboz összetört. Ági fölvette, s nyomban látta, hogy valami írásszerűséget tartalmaz. Csak annyi ideje volt, hogy e szikár tényt megállapítsa, a betűk nyomban halványulni kezdtek, a papír porladni. Ágnes – aki a fordítógép kezelője – ösztönös szakmai rutinnal belehelyezte az egészet a gépbe, és elindította az »ismeretlen nyelvek« programot. Mire a fordítás (?) elkészült, az eredeti kéziratból csupán egy zacskó por került elő.”
Eufémia a rend, a célszerűség és korszerűség legtökéletesebb megvalósulása, a létező és az elképzelhető világok legjobbika, ahol látszólag minden a lehető legnagyobb rendben van. A dolgozók kényelmes beton lakóüregekben élnek, a levegő nagyfokú szárazanyag-tartalma miatt szájkendőt viselnek, és mióta a nagy magasságban repülő harci gépek tervszerűen kiaknázták a Föld ózonburkát, azóta csupán a városok fölött elhelyezett szmogpajzsok védik az emberiséget a veszedelmes ultraibolya sugárzástól.
Valami mégis megzavarja az idilli állapotokat, olyannyira, hogy hamarosan végveszélybe sodorja Eufémiát: „Az óvoda udvarán felütötte fejét a fű…”