A tűzszövők élő lángokként énekeltek és táncoltak. Hamarosan egy zölden világító kapu jelent meg előttük. A tűzszövők eléálltak, megidézve a lángnyelveket és a hamut. Egyikük odalépett a kapuhoz, és eltűnt az Alvilágban. Egy idő múltán egy lény körvonalai öltöttek lassan testet. Sötét férfialak, hosszú, göndör, bozontos sörénnyel. A teremtmény kibontotta csillogó szárnyait. A lángok fodrozódtak és játszottak a húsán. Szemöldökén fény vibrált végig, és ugyanez áradt belőle is, amikor a vállára ejtette szárnyait. De valahogy furcsa volt a tekintete. Amikor felpillantott, a szeméből a legsötétebb mélység rettenete sugárzott.
Raj Ahten csapatainak harcedzett katonái felkiáltottak a döbbenettől, a harcikutyák visszahőköltek, és szűkölni kezdetek a rémülettől.
- A Hatalmakra! - suttogta döbbenten Gaborn. - Megidézett egy Dicsőségest!
- Ne hagyd magad félrevezetni! - kiáltott fel Binnesmann. - Ez nem egy Dicsőséges! Ez a Sötét Harcosa! Nem azért jött, hogy megmentse a Földkirályt, hanem hogy megölje!
