Hitler jelenségével szembesülve a történészek képtelenek felfogni, hogy ő is egy élő, beszélő emberi lény volt, körülbelül hetven kilóval, őszülő hajjal, nagyrészt műfogakkal, és krónikus emésztési rendellenességekkel…
Beutazva a világot azt tapasztaltam, hogy ez a könyv, fenekestől felforgatta és megosztotta az akadémikus történészek közösségét. Ez az életrajz kötelező olvasmány volt katonai akadémiák tisztjei számára Sandhurst-től West Point-ig, New Yorkban és a pennsylvaniai Carlise-ban, egészen addig, amíg bizonyos érdekcsoportok nyomást nem gyakoroltak a vezető tisztekre…
Nem mindenki volt elégedett. A mű szerzőjeként nevemet bemocskolták, családomat terrorizálták, házamba bűnözők törtek be, nyomdagépeimre gyújtóbombákat dobtak, engem letartóztattak és kitoloncoltak a világ számos civilizált országából…
Távollétemben nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező csoportok körleveleket küldtek könyvtárosoknak, azzal a kéréssel, hogy távolítsák el a polcaikról ezt a könyvet. Nem mentegetőzöm, amiért felülvizsgáltam az erről a férfiról alkotott képet. Próbáltam megadni neki azt a figyelmet, amit egy angol bíróság előtt kapott volna — ahol a bizonyítás általános szabályai érvényesek, de ahol a lényeglátás mértéke is megfelelő…
Úgy hiszem, ebben a könyvben képes vagyok megmutatni, hogy Hitler minél jobban elzárta magát távoli főhadiszállásain, szögesdrótok és aknamezők mögé, Németország annál inkább egy „Führer-állam” lett, a Führer nélkül…
Hitler teljes, háborús életrajzával kapcsolatban úgy éreztem, hogy a kulcskérdéseket analitikusabban kell megközelíteni. Német történészek hatalmas fehér foltokat hagytak, amikor Hitler személye bukkant fel: tényként közöltek dolgokat, a bizonyítékok leghalványabb jelenléte nélkül. Brit és amerikai történészek ezeket buzgón megerősítették. Évtizedeken keresztül tudásunk Hitler szerepéről az embertelenségekben történészek közötti vérfertőzéseken alapult.
David Irving
