Debrecen városának ha nem is a legrégibb, mindenesetre a legjelentősebb műemléke a Nagytemplom, a magyar klasszicista építészet e nagyszerű alkotása a település jelképévé vált. Külső megformálásában, berendezésében mintául szolgált a XIX. században több tiszántúli református templom építéséhez. Debrecen, ez a XVII. századi "keresztyén respublica" gótikus épületet örökölt a reformáció idején a hajdani Szent András-templom impozáns alakján. Amikor azonban a várost oly gyakran pusztító tűzvészek következtében a XII. századi alapokon épült Szent András-templom a kollégiummal és a város nagy részével együtt 1802-ben leégett, a művelt és gazdag kálvinista debreceni polgárság puritán hagyományokat őrizve és követve, az új templom tervezésénél meghatározó módon érvényesítette a klasszicizmus iránti rokonszenvét. A barokk, még inkább a rokokó idegen volt Debrecen református civistársadalma számára, de már korábban azonosult a reneszánsszal és a klasszicizmussal. A Tiszántúlon e két stílusirányzat a XVII. századi debreceni ötvösségben és a XIX. századi klasszicista építészetben érte el csúcspontját.
