Az Árpád népének honfoglalását, 895-öt megelőző évszázadok kárpát-medencei történéseiről elvétve találunk írásos emlékeket. A közelebbi és távolabbi országok követei, krónikásai, történetírói által leírtak nem követik napról napra, hónapról hónapra, évről évre az itteni eseményeket. A kárpát-medencei népek viselt dolgait akkor örökítették meg, ha háborúval, követséggel, kereskedelemmel kapcsolatot létesítettek velük. Más forrás után kell tehát néznünk, ha a kor történetét kutatjuk. Ez a másik forrás a régész ásója nyomán kibontakozó régészettudomány.
Minden emberi tevékenység - legyen az építés vagy rombolás, műalkotás vagy eszközkészítés - nyomot hagy maga után építmények és tárgyak formájában. Ezeket vagy ezek egy részét a föld természetes módon idővel eltakarja. Más részüket maga az alkotó ember rejti tudatosan a föld alá: ellensége elől kincseket ás el, temetéskor az elhunyt mellé helyezi ékszereit, fegyvereit, szerszámait stb. Az ásatásokon előkerülő, pontosan feltérképezett építmények maradványai az adott kor építészetéről, falurendszeréről, a társadalom szervezettségéről vallanak, a napvilágra kerülő tárgyak pedig a mesterségekről, a technikai fejlettségről szólnak. A falvak és temetők leleteiből a mindennapi gondolkodás, tevékenység a hitvilág egyes elemei világlanak ki. A régész munkáját segítik a néprajztudomány eredményei, segítik a korabeli művészeti ábrázolások, mint pl. az itáliai és bizánci freskók, mozaikok, a közép-ázsiai és kínai falfestmények és szobrok.
