Marpa Csökji Lodrö (1012-1096) alapította a tibeti buddhizmus Kagyü irányzatát, amely gyakorlat-centrikusságáról (tibeti nyelven mint sgrub-brgyud) és a mesterek töretlen láncolatán át szóbeli átadás (tib. bka'-babs) révén közölt útmutatásokról nevezetes. Bár Marpa világi életével kivételt képez az őt követő guruk hagyományvonalában, ez jól tükrözi, hogy legfőbb tanítói indiai mahásziddhák voltak. Környezete magánemberként heves természetűnek és rendíthetetlennek ismerte, ami egyszersmind erénynek bizonyult, hisz a magasabb rendű célok elérése érdekében nem kímélte sem önmagát, sem másokat. Példáján keresztül nemcsak a megvilágosodás hétköznapokban realizálható lehetősége tárul fel előttünk, de a gyakorlat és az elmélet, a módszer és a bölcsesség elválaszthatatlansága is, mivel mestere, Nárópa jógáinak tökéletes elsajátítása mellett jelentős műveket fordított szanszkritból tibeti nyelvre, s ezek a tibeti Kánon részeként máig fennmaradtak.