Dr. Nemes András, a könyv írója, a jászkun-összefogást, áldozatvállalást példaként állítja a ma embere elé.
-"A kiséri harangszót Szolnokon is hallom" című könyvem - mely a "Jász vagyok Szolnokon" című előző könyvem folytatása-, emléksor Szolnokról és Kisérről, mindkettőt a szülőföld íze-zamata és a Tisza illata lengi körül - mondta Dr. Nemes András a könyvek szerzője.
- Rajtakapom magam, hogy újabban sokat gondolok szüleimre, nagyszüleimre. Gyakran beszélek róluk nemcsak szűkebb családi körben, hanem baráti társaságban is. Hiányukat emlékezettel próbálom pótolni. Ha behunyom a szemem, még tisztábban látom őket és megjelenik képzeletemben a száz évvel ezelőtti Losonc, a régi Szolnok és Jászkisér, a szülőföld nem mindennapi történeteivel. Mindannyiunk élete egy olyan regény aminek sokszor még címet sem adunk. Mindig nagyon sajnálom, amikor egy-egy beszélgetés alkalmából az emlékezet csupán a levegőbe íródik, mert a beszéd sokszor csak a fülnek szól, de az írás ha szívből fakad, a léleknek is.
Könyvem a felejtés ellen szól, a jászkun-identitást, a Redemtio-t erősíti. Édesapám, Nemes Gerzson egy jászkiséri tanyáról indulva lett a magyar vízügy 20.századi történetének kiemelkedő egyénisége. Életútja és a Jászság példája valójában a felemelkedésről szólt, ez pedig napjainkban is csak áldozatok árán lehetséges. A Jászságban és a Kunságban emberfeletti terheket vállaltak magukra a családok, közöttük jászkiséri őseim is összegyűjtötték a pénzt, hogy visszavásárolják a székelyekhez hasonló és számukra a szabadságot jelentő előjogaikat, amikor 1702-ben I.Lipót osztrák császár a Jászkunságot eladta egy német lovagrendnek. Mindez, a Redemtio, példaként állítható a ma embere elé. Egyéni áldozatvállalás nélkül nincs megújulás.
Könyvem emlékezet. Kiss Ferenc egyetemista fiatal életét áldozta Magyarország függetlenségéért 1956-ban. Szolnok teljesen elfeledkezett egyetlen hősi halottjáról. Könyvem nemcsak róla szól. Sajnos történelmünk meghamisított, elhallgatott, nemzeti önismeretünk csonka. Mi felejtünk amikor emlékezni kellene, és emlékezünk ahol felejtenünk kellene.
Amikor behunyom a szemem, nemcsak szüleimet látom jobban. Ha magamba szállok, Istent is megpillantom, mint a nyomokat kereső elcsatangolt, és visszafordult eb, aki megtalálta az utat.
"A könyvek ugyanis olyanok, mint a tükör, mindenki azt látja bennük, amit a lelkében hordoz"-idézte az író C. R. Zofán sorait.
