Az oktatás, képzés világában ritkán érzi az ember azt, hogy valami jelentős eseménynek részese: a pedagógia gyakorlatában, beleértve a felnőttképzést, az andragógiát is, a valódi fejlődés mindig lassú, eredményében sokszor csak generációval később tesztelhető. Az 1995-96-os salgótarjáni természetgyógyászati oktatóképző tanfolyam alapján szerkesztett kötet megjelenése egyike ezen ritka, valódi cezúra értékű eseményeknek, és a magam részéről őszintén remélem, hogy sokáig úgy emlékszünk majd rá, mint egy jó irányba vezető út mérföldkövére. Közel sem azért, mert hibátlannak gondolnám e munkát. A kezdetek, az úttörő munkák sok pozitív vonásuk mellett törvényszerűen hibákat is hordoznak. Mégis e jegyzet, az itthoni természetgyógyászati ismeretrendszert és készségtömeget rendszerezi, éppen a taníthatóság, a képzés segítésének reális igényével. Mindenekelőtt: kitűnő válasz e kötet megjelentetése a természetgyógyászati tevékenység régóta esedékes és várt, közelmúltbeli jogi szabályozására. A természetgyógyászati tevékenység jogi szabályozása pedig új korszak kezdete, már csak azért is, mert az egészségmegőrző-egészségfejlesztő, valamint a gyógyító tevékenységet szabályozott körülmények között végzik az „alternatív" gyógyászok. Nagy feladat hárul ugyanakkor az előkészítő szervezetekre és iskolákra (orvos- és egészségtudományi egyetemek illetve azok főiskolai karai, az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet és egyéb, e tevékenység végzésére akkreditált intézmények).
A tananyag megteremtése amolyan tanulási korszaknak, lassú, nem siettethető evolúciós folyamatnak is tekinthető. Az előrehaladás legnagyobb akadálya - ha mégis van ilyen - az interdiszciplináris szemlélet talán még nem megfelelően érett, a zsigerekben még nem elfogadott volta. A tankönyvek keletkezése, fogadtatása, sorsa nagymértékben függ a befogadó közeg helyzetétől. Két végletes közeget illusztrálandó nézzük a belgyógyászatot egyrészt, a természetgyógyászatot másrészt. Az előbbinél a szakma helyzete határozza meg a tankönyvek tartalmát, azok hangsúlyait, alkalomadtán stílusát is (gondoljunk akár a Cecilre vagy a Harrisonra, hogy csak a külföldi példákat említsük). A természetgyógyászatnál, mint az a kézben tartott jegyzetből is kiderül, a helyzet alapvetően más. Induló, helyét kereső szakról lévén szó (magam - nem lévén természetgyógyász - a magatartástudományok tanáraként tudom, érzem, amiről beszélek) a szakma képviselői által összeállított, szerkesztett, írt tankönyvek azok, melyek alkalomadtán hosszú időszakaszokra meghatározzák a területet. Teszik ezt mindenek előtt a kompetenciahatárok kijelölésével. A tudással kapcsolatos kompetencia egyik legfontosabb aspektusa ugyanis a határok felismerése, egészségügyi dolgozók esetében az egészséggel, betegséggel kapcsolatos reprezentációk szintjén, mondhatjuk a kognitív szinten. Az egyénre lebontva az igazi tudás tehát nemcsak az okok ismeretét jelenti ahogy azt, egyébként teljesen helyesen, Bacon már évszázadokkal ezelőtt megállapította, hanem a kompetenciahatárok érintkezési pontjainak ismeretét is, amit egyfelől az interdiszciplinaritás elvével, másrészt a csapatmunka szükségességével írhatunk le. Immár két évtizede jelent meg a bio-pszicho-szociális szemlélet credo-ja (mai szóhasználattal talán motivációs levélnek mondanám), George Engel közleménye a Science magazinban. Megvalósulása per definitionem elképzelhetetlen csapatmunka nélkül. Mi is lehet jelen kötet motivációs levele? A gyógyítás komplex feladatait végzők összefogására szólít fel. A teljes egészségvédelemnek és egészségfejlesztésnek egy-egy kisebb-nagyobb szelete van az egyes szakmák képviselőinek kezében. Még további kutatásokat igényel, hogy mely területek képviselői működhetnek együtt. Olyan kutatásokat többek között, melyekre a Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Osztálya, bölcs állásfoglalása is felszólított minden érdekeltet. Tegyük tehát dolgunkat, nem feledve az interdiszciplinaritás követelte teammunka és a kompetenciahatárok kettős szempontját. Ehhez persze két készség kellhet egy koponyában. Alkalom adtán több is. Reprezentációink, szakmai elképzeléseink egyeztetése sem elhanyagolandó jövőbeli feladatunk.
(előszó)
