A nap ragyogott. A hófehér pávagalambok ott tündöklöttek a kis kővályú szélén. Büszkén hordott kis fejüket bele-belemártogatták a kristálytiszta vízbe, majd szárnyukkal vertek maguk körül apró, permetbecsapódó, üdítő esőt, mintha talán, tollaik vakító tündöklésével versenyre készülődnének a ragyogó nappal. Közben édesen hajlongva turbékolgattak egymásnak.
-Csuji! Nem sabad a tis dajambotat! - hangzott a galambturbékoláshoz annyira illő melódia a hároméves Évike ajakáról, a kedvével csak alig bíró és a galambok felé ugrándozó, pöttemnyi Culi kutya felé. A következő percben pedig a kis Culi már az Évike ölébe került s a megszentelt anyaságigéretnek még öntudatlan sejtésével, babaként csicsísgatva, ringatta csöppnyi karján, a parányi kislány, a picike kutyát.
