Akár az első kórház-privatizációs regénynek is nevezhetnénk e kötetet, ha nem lenne annál sokkalta több, hiszen húsbamaróan aktuális és egyszerre örök érvényű látleletet ad arról a bolondházról, amelyben élünk.
A szerző a Tébolyda magánosítását és jövőjét írja le egyetlen hatalmas szusszban lakói, a betegek szemszögéből.
"Szerencsésnek érzem magam, hogy elsők között olvashattam el e kéziratot, amely egyszerre tragikus és groteszk. Számomra a legmegdöbbentőbb benne az, hogy a szerző egyes részeket előrevizionált, még mielőtt azok a valóságban is bekövetkeztek volna, de olyan precizitással, hogy magam se tudtam az események megtörténtekor, hogy idősíkok összezavarodásának vagyok-e az áldozata. Mindezt egy olyan monológban, amelyben félelem, megnyugvás és izgatottság egyszerre dobogtatja egy kitépett, tenyérben lüktető szív leállásának, utolsó hiábavaló harcának a történetét."
A Lipót egyik elbocsájtott elmeorvosa
