Bizonyára látott már a Kedves Olvasó az októberi erdő hajnali napsütésében szikrázó harmatcseppet. Az ősz színeitől színesre tarkázott ágak között feszülő selyem pókhálókon, mint valami tündér által széthintett apró drágakövek, úgy ülnek a hulló falevelek könnycseppjei, ahogy siratják a nyarat. Szép, mégis szomorú látvány, mert az elmúlással nehezen lehet megbarátkozni még akkor is, ha ilyen gyönyörű a fizetség érte. Ezek a történetek ilyen harmatcseppek az én emlékezetemben. Nagy részük vadászemlék, de ami nem az, azt is a vadászat kapcsán, a vadászatnak köszönhetően élte át. Olyan események, ahol nem a vadász az első, hanem a vadászat sötétebb oldalát láthatjuk. Ahol mindig valami hiba csúszik a dologba, de ezek a hibák teszik felejthetetlenné a megtörténteket, talán az olvasó számára is.
