Évszázadok előtt a kínai tudósok különös állatról adtak hírt. A XVII. században már írott emléke van annak a hiedelemnek, hogy északon, a hó és jég titokzatos birodalmában valami hatalmas patkányféle élőlény furakszik a föld mélyében és a jégtakarók alól néha, ha váratlanul mélyen bevágódott folyóvölgyekre bukkan, a napvilágra is kerül. Ez pedig azonnal a halálát okozza, mert a kínai tudósok szerint a minden ismeretes állattól merőben különböző szörnyeteg a szabad levegőre érve azonnal kimúlik. A húsát ehetőnek, hatalmas agyarait meg nagyon használható anyagnak mondják, és már ebben az időben vásárolták is az élelmes kínai kereskedők az elefántcsonttal teljesen egyenértékű agyarakat. Nemsokára aztán, a XVIII. évszáz legelső éveiben Isbrand Ides, Nagy Péter cár követe említi ugyanezt a titokzatos állatot, ő nevezi először mammutnak és pontosan elmondja, hogy milyen helyeken szoktak előbukkanni az ormótlan tetemek és hogyan szokták a bennszülöttek az agyarait kitördelni, hogy aztán vásárra vigyék. Életmódját tekintve ő is valami patkányféle szörnyetegnek tartja, majdnem pontosan ugyanazokat az adatokat közli felőle, mint a kínai tudósok és a forrást is megnevezi, ahol ezeket a mesés dolgokat hallotta. A hitetlen pogányok - tehát a tunguzok, jakutok - különös természetrajzi véleménye volt ez, és ma már egészen bizonyosra vehetjük, hogy az ő máig is élő legendáik szuggerálták a kínai tudósokat is...
