Egy város, amelyet a szó szoros értelmében elnyelt a föld, és amelynek tizenhét évszázad múltán kiásott maradványaiból kísérteties hűséggel tárul elénk a római birodalom egy forgalmas vidéki gócpontjának élete: hogy is ne gyújtaná fel a romantikus regényíró képzeletét, és hogy is ne számíthatna elsöprő sikerre a szórakozva művelődni vágyó közönség köreiben!
Edward Bulwer, Lord Lytton, a múlt századi Anglia egyik legnépszerűbb regényírója, és sikeres könyvei közt is a legsikeresebb az 1834-ben kiadott Pompeji utolsó napjai. Komótos retorikája mára talán megfakult valamelyest, de aki szereti a romantikus történelmi tablókat, akit érdekel egy fényűző latin villa berendezése, egy dús antik lakoma étrendje és lefolyása vagy a gladiátorok élethalálharca az amfiteátrumban, az nem fog csalódni. És akiben netalán haloványabb az ódondász kíváncsiság, annak is ott van az ízig-vérig romantikus, baljós fordulatokban bővelkedő és az utolsó pillanatig eldöntetlen kimenetelű szerelmi történet, és ott vannak a szélsőségesen színes jellemek: a vakítóan szép és nemes görög szerelmespár, Ioné és Glaucus; a forrongó lelkű Apecides; az önfeláldozó Nydia, a vak thessaliai rabszolgalány; a velejéig sátáni egyiptomi mágus és kényúr, Arbaces; ott vannak a dekadenciába hanyatló, görögmajmoló latin műveltség élveteg aranyifjai, otromba újgazdagjai, és ott a terjedő új hit, a kereszténység rendíthetetlen, némiképp dogmatikus élcsapata; van gyilkosság és ármány, de van hűség és erény is a déliesen tobzódó görög-latin-egyiptomi kultúrakeverék közepette, miközben a föld gyomrában már javában fortyog s végül kitör a mindent elborító apokaliptikus lángzivatar.
