Ennek az elbeszéléskötetnek az írója híréhez, hatásához képest fiatal: 1937-ben született. Pályája mégis befejezett: 1979-ben öngyilkos lett. Írásai mintha egyetlen lírai monológ, bensőséges napló részletei volnának, a halállal való szüntelen küzdelmet jelenítik meg, a lét és nemlét határán egyensúlyoznak: talán éppen ez adja tájainak, helyszíneinek, minden érzékelt pillanatának földöntúlian éles ragyogását. Ezért értékes számára minden mozdulat, a létezés minden rezdülése. Tulajdonképpen mindvégig egyetlen könyvet ír, egyetlen történetet tár elénk, egyetlen hőst mutat meg: önmagát. Rengeteget utazott. Örökké úton volt otthon, Lengyelországban is: az év nagy részét kétkezi munkával töltötte. Az abszolút emberi tisztességet akarta megvalósítani, a cselekedetek végső tisztaságát elérni életében, s írásaiban is. Ez a szándék szabja meg stílusát, látásmódját, póztalan, olykor végletesen egyszerű, mégis csupa líra megfogalmazásait. Ritmikusan áradó mondatai mintha maguktól iródnának, mintha a lét maga válna kültészetté az író tudatának gyújtópontjában.
