"Fel Bécsbe": évszázadok óta utazunk. Az, hogy "fel", részint annyit jelentett, hogy a Duna folyásával ellenkező irányba, részint pedig, hogy a birodalom, utóbb a Monarchia fővárosába. De "fel, Bécsnek", azaz Bécs ellen is indultak nemegyszer: a kalandozó magyarok, Mátyás fekete serege, Rákóczi kurucai, s utoljára az 1848-1849-es forradalmi hadak. A portyázások rossz emlékéről regél mind a mai napig a gyönyörű Maria am Gestade (Lépcsős Szűz Mária-templom) falára kitett történeti leírás. Mátyás bécsi uralkodásának idején épült meg a Stephansdom (Szt. István-székesegyház) magyar nemzeti színekben ragyogó teteje, kuruc lovasok égették fel az elővárosok nem egy kastélyát, a szabadságharcos sereg már csak Schwechat alá (a mai bécsi repülőtér területéig) jutott el, miközben a város falain belül várták a forradalmi légiók, hogy egyesült erővel küzdjenek tovább a gyűlölt Habsburg-uralom ellen.
Mégis: Bécs, mint nyugati turistaútjaink első állomása, afféle "tranzit-város" lett a mai magyarok szemében. Végigszaladnak a Mariahilfer Strassén, az áruházak utcáján, és megállapitják, hogy olyan, mint a Rákóczy út, csak nagyobb, bekukkantanak a Kärntner Strasséra, és azt látják, hogy olyan, mint a Váci utca, csak fényesebb, sétálgatnak egy Ring-szakaszon, és már kész is a véleményük: olyan, mint a Nagykörút, csakhát - persze - monumentálisabb. Márpedig Bécs a sietős turista előtt nem tárulkozik fel, műemlékei és természeti szépségei sokkal rejtettebbek.
