Akárcsak a szeretet művészete, párdarabja, Az emberi szív is a hatvanas években íródott. Míg az előbbiben a szeretet, az utóbbiban a gyűlölet és a rombolásvágy lélektani feltételeit veszi Fromm szemügyre. Arra keresi a magyarázatot, hogyan képes az ember – illetve némelyik embert vagy embercsoport – olyan fokú kegyetlenségre és destruktivitásra, amilyenről a napihírekben vagy a történelemkönyvekben olvashatunk. Valamennyien „báránybőrbe bújt farkasok” volnánk, és a bennünk rejtőző agresszív késztetések csak a megfelelő alkalomra várnak, hogy elszabaduljanak? Képesek vagyunk-e egyáltalán választani jó és rossz között? Frommot mindig is izgatták ezek a kérdések, amelyekre a klasszikus pszichoanalízis nem vagy csak részben kínál magyarázatot.
