Az első világháborús észak-olaszországi hadszíntérrre érkező Frederick Henry hadnagyot, ezt a kedves, fiatal, felelőtlen, sőt naiv amerikait mindössze romantius kalandvágy hevíti, amkor az olasz csapatok oldalán bekapcsolódik a központi hatalmak elleni harcokba. Ami azonban kalandnak ígérkezett, az véres fenyegetés: közelségéből Frederick Henry egy nagy szerelem mámorában keresne menedéket. Ám hiába menekül át más országba, hiába fordít hátat a háborúnak: nincs szabadulás, végleges emigráció. A halál itt is utoléri: szabad földön pusztítja el élete megtalált értelmét: feleségét és fiát.
Robert Jordan, ez a magányos egyetem fiatal nyelvtanára, ez a magányos amerikai értelmiségi Spanyolországban, a köztársaságiak oldalán harcolva keresi létezése értelmét. Egy hidat kell felrobbantania. Háromnapos töprengésének fúkuszában a kételyeivel folytatott viadal áll. Robert Jordan elejétől érzi: a parancs, amelyet kapott, lehet, hogy hibás parancs; lehet, hogy a támadási terv korai és felelőtlen. Lehet, hogy rossz parancsra rosszat tesz, a híd ugyanis jelentéktelen, kicsi. De vállalnia kell a kimért feladatot. Úgy érzi, ha kárt okoz is, önmagának, másoknak: cselekvésének a konkrét helyzeten túli keretben haszna, célja és értelme van. Erkölcsi és gyakorlati haszna. És a parancsot teljesíti. Ám halála jó halál: "Nem szívesen távozom a világból... de remélem, nem dolgomvégezetlen megyek. Megtettem mindent, ami erőmből tellett."
A Búcsú a fegyverektől (1929) és az Akiért a harang szól (1940) a huszadik század politikai, társadalmi erkölcsi és érzelmi válságait, poklait átélő és megjáró ember immár klasszikus értékű dokumentumai. Szerzőjüknek pedig örökre helyet biztosítanak a regényirodalom legnagyobbjai között.
Legyen Ön az első, aki véleményt ír!
