![]()
Ebben a kötetben időutazásra invitáljuk az olvasót, mégpedig XX. illetve XXI. századi történelmünk egy-egy pontját érintve, amikor és ahol Európa sorsán, múltján és jövőjén töprengő emberek léptek elő és kínálták gondolataikat, reményeiket jelenük és a jövő emberiségének.
Kötetünk első írása 1943-ban íródott és 1944-ben került az olvasókhoz, Angliában, Egy új kép Európáról címmel. Aki megírta, Dr. Rudolf Steiner tanítványának, az orvos, történész, természettudós Dr. Eugen Koliskonak volt a tanítványa, Joanna Scott. Dr. Kolisko kezétől származik a fenti ábra, amelyet Londonban, korai és váratlan halála előestéjén vetett papírra. A rajz mellé írt megjegyzés szerint, ez a pecsét jeleníti meg teljes szellemi hitelességgel Európa nemzeteinek jelen- és jövőbeli feladatát. Dr. Kolisko számára ez az ábra, az Európa szívében, évszázadok után újra megjelent szellemi áramlat, a Szent Grál misztérium mának megfelelő megjelenítése volt, egy szabad, eleven, Én-központú Krisztus-tudatnak, egy éber átélésen és tapasztaláson alapuló új kereszténység születésének bejelentője.
A csillagkörben Dr. Kolisko 12 európai nemzet, illetve nemzetcsoport feladatát kívánta megjeleníteni: a modern Grál-templom oszlopait jelentik a csillagok, az egymással teljes, szellemi megértésben együttműködni képes nemzetek szimbólumaként. A Közép feladatát jelzi a holdsarlóban nyugvó napkorong, a múlt determinisztikus sötétségéből az ember felébredt, magasabb Énje által megteremtendő, új szellemi magas-kultúrát jövendöli. Ezt a feladatot az európai Közép emberei kapták, svájciak, németek, osztrákok, magyarok, csehek, szlovákok, lengyelek, szlovének, szerbek és horvátok – a világfejlődés szolgálatában.
Ez a rajz, amely 1939. november 28-án került papírra, teljes, imaginatív kifejezését adja az Európában újraéledő szellemi szeretetnek és akaratnak, amely új, magasabb szintre képes emelni a kontinens végzetét.
Ebben a magára ébredt szellemi Középben, Kelet és Nyugat megnyugtató módon, egymás különbségeit értékelő felismerésben képesek találkozni.
Milyen érdekes, talán több is mint érdekes, hogy az Európai Unió modern emblémája, amelyet 1955-ben fogadtak el, és ma az Unió kék lobogóját diszíti, csupán a 12 ötágú aranycsillagot vállalta, mint Európa jövőjének ábráját – üresen hagyva a Közepet.
Joanna Scott (születési nevén Maria Schindler) Kolisko Európa pecsétjét használta könyvében, mint az európai jövő lehetséges és szükséges szellemi emblémáját.
Ha ma, 2015-ben, bátor elfogulatlansággal szemléljük ezt az emblémát, nem csupán gondolatainkban, de érzésvilágunkban is felmerül a sejtés, hogy az európai sorsban ma nyilvánvalóvá vált holtpont, egyértelműen a Közép hiányából, bizonyos szellemi felismerések hiányából következhetett.
Európa sorsa ma valóban elért egy mélypontot. Mintha művészet, filozófia és demokrácia – Európa három nemes ajándéka a világ emberiségének – eltűnőben lenne az európai életből.
Mintha az Európai Unió keletkezésével kapcsolatos remény, optimizmus és lelkesedés eltűnőben lenne azon a szinten, ahol valóban világerővé válhatna: Európa polgárainak felébredt sors-tudatában. Ma ez a sokak által akart, sőt vágyott szövetség bomladozóban, szétfeslett kötései alól pedig jól láthatóan bukkannak elő a tisztán materialisztikus gondolkodás végzetes hatásai.
Joanna Scott, komoly szellemi kutatás eredményeképpen formálta meg azt a könyvet, amelyet elsőként olvashatunk ebben a kötetben. Tiszta, egyszerű, bárki által érthető nyelvezettel tárja fel, és kínálja továbbgondozásra egy kontinens keletkezésének, létének és még eddig véghez nem vitt legnagyobb feladatának szellemi alapjait.
Joanna Scott ideái tíz évvel később, 1953-ban ismét megjelennek, ezúttal Dr. Rudolf Steiner hat tanítványának kezdeményezésében: a Hágában, 1953-ban összehívott Európa-konferencián.
Ez a kis kötet rendkívül élő képet ad a II. világháború utáni, szellemtudománnyal foglalkozó európai értelmiségiek ideáljairól és ideáiról. A konferencia célja egyértelműen az volt, hogy az elhangzott előadások összegyűjtött kötetét eljuttassák olyan prominens európai vezetőkhöz, akik számára az előadásokban megmutatott szellemi összefüggések utat mutathattak volna az Európai Közösség jövőjének ésszerű megformálásához. A konferencia címe a következő volt: Európa születése – egy szellemi kérdés. A konferencián mintegy ezer ember vett részt, és az egyhetes együttgondolkodás eredményeképpen a következő jövőképet vázolták fel:
Európa kontinensét az egész Föld központjának tekinthetjük, amely valóban a Közepet jelenti a keleti és nyugati emberiség között, és végzetében azt a különleges feladatot hordozza, hogy a nemzeti lelkületek sokszínű, szellemi találkoztatásából felszínre segítse az ember magasabb Én-jét, az emberi individuum szellemi Önvalóját.
Nyugat-Európa népeinek inkább a Föld felé fordított figyelme, a keleti oldalon Oroszország finom, jövőbe mutató, fluidikus kapcsolódása az ősi Ázsiához, olyan kontrasztot jelent, amelyet azonban minden további nélkül találkoztathatunk az emberi lélekben. Európának mindig ezt a két pólus közötti találkozási és kiegyenlítési pontot kell keresnie és megtalálnia. Azt a szellemi felismerést kell egy új kultúr-áramlatban kifejeznie, amely egyszerre képes megragadni az ember magasabb, szellemi Én-jét, és ugyanakkor értékelni az individuális ember szociális jelentőségét. Az európai lélekben ott él a késztetés, hogy a lelki különbözőségek szellemi felismerésén alapuló kölcsönös tiszteletből és megbecsülésből építsen olyan jövőnek szükséges kapcsolatokat, amely az egyetlen értelmes szociális jövőt hordozza, ha az ember ember kíván maradni. Az európai lélek másik sajátossága a készség, hogy enyhítse a szenvedést, de ugyanakkor képes legyen meglátni ebben a szenvedésben a lélek erősödésének és fejlődésének pozitív aspektusát. Végső soron, Európának szinte állandóan meg kell küzdenie azért a lelki-szellemi jelenlétért, amelyben a látszólag kibékíthetetlen ellentét: egyrészről, a magasabb világok szellemi valósága, másrészről a földi élet külső realitása, jövőbe mutatóan találkozhat.
Manapság számtalan könyv, röpirat, esszé és értekezés foglalkozik az emberiség lehetséges jövőjével. Az emberiség valóban megszületni készül egy olyan szinten, amely szinten ember még nem élt a Földön. Ezt mindenki látja, érzékeli, a gondolatok csak a lehetséges megvalósítás területén térnek el egymástól.
Ma – Európa szinte bénult, sorsrontó tehetetlenségét látva – felmerül a kérdés: él-e még egy új szellemi kultúra létbehívásának sürgetése az európai emberek lelkében?
A válasz a jövőben várakozik, de hogy a kérdés elevensége nemhogy nem lankadt, hanem a jelen szorításában mintha egyre erősödne, annak illusztrálására adjuk közre a kötet harmadik, utolsó írását, amely a Közép-európai memorandumok címet viseli, és amely – Makovecz Imre közreműködésével – Ispánkon készült el, 2005 decemberében, és került sokezer érdeklődő kezébe, 2006 sorsfordító tavaszán.
2015 Szent Mihály ünnepén Ispánkon – Európa pecsétje láttán – aktuálissá vált egy kérdés: elnyelheti-e a múlt determinisztikus, múltba húzó erőit hordozó félhold az ébredő emberi Én szellemi Napját?
Ha igen, az csakis a mi vakságunk, félelmünk, kikényszerített alkalmazkodásunk miatt lehetséges, és ez minden európai ember súlyos, jövendő sors-terhévé válik.
Rudolf Steiner többször utalt arra, hogy egyetlen nemzet sem tűnhet el, halhat ki addig, amíg a szellemi világfejlődésben ráosztott feladatát végre nem hajtotta. Nekünk magyaroknak, 500 évnyi „előedzés” után, ez a feladat – a Közép, és benne az emberi Én szellemi valóságának felmutatása úgy az egyéni, mint a szociális életben – ma eddig nem tapasztalt sürgetéssel került előtérbe. Az előttünk álló feladat, és az általános európai sorshelyzet tükrében indokoltnak tűnik, hogy ideidézzük egy igazi, erőteljes közép-európai lélek és szellem, Dr. Ita Wegman üzenetét:
„A cselekvéshez nincs szükség reményre,
a kitartáshoz nincs szükség sikerre.”
Ispánkon, 2015. október 31-én
Bistey Zsuzsa és Győrffy Gábor
