A századforduló után Ady versei népszerűsítették a Dózsa-kérdést. Márki Sándor mellett ő támasztotta fel a "parasztkirályt"; Márki egy nagyszabású, lelkes történelmi műben gyűjtötte össze a legnagyobb magyar parasztforradalom adatait, Ady Endre pedig modern politikai állásfoglalást teremtett a Dózsa-hagyományból. Érdekes jel volt ez a két állásfoglalás, hiszen az egész magyar avart begyalogló, s örökké gyűjtögető Arany János éppen csak felvetette egy Dózsa-eposz tervét.
Dózsa alakja azóta is viták középpontjában áll. A régi magyar történetírás többnyire elvetemedett parasztsihedert látott benne, kinek hév volt az eke szarva, s beállott katonának. A véletlen jelentős polcra emelte, de visszaélt szerencséjével, mert véres polgárháborúba vezette népét. Mai történetíróink nem osztják ezt az átlátszóan elfogult véleményt, mely kétségbevonhatatlan tényeket is letagad. Dózsa kétségkívül nemes származású volt; az elfogult történetírók azonban szívesen letagadták ezt, mivel nem tudták megmagyarázni a "csodát", mely a magyar köznemesből öntudatos "parasztvezért" teremtett...
