Nevek. Modern korunk embere számára maximum letűnt idők mítoszainak hordozói, egyfajta homályosan felsejlő szimbólumok kollektív tudatalattink ösvényein. Talán csak egy érzés, valami régi derengő történet, egy megmagyarázhatatlan emlékfoszlány, lenyomat. Az európai tudat számára leginkább az ókori misztériumvalláshoz kapcsolódó tükör, esetleg egy híres történelmi személy; dicső tettek, hősök, regék, olykor csak egy fohász, ahogy középkori elődeink szentjeinket segítségül hívták a nagy veszedelmek idején: Mária, segíts! Egy meghatározhatatlan - sokszor minden racionális magyarázat szükségtelenségét hirdető ösztönszó, mintegy varázslat-kapcsolat a transzcendenssel. Az egyetemes összehasonlító kultúrantropológia részeként a névhasználatnak, mint mágikus gyakorlatnak talán az egyik legrégebbi emléke az 'öreg kontinensen' kívül az amerikai indián tradíciókban érhető tetten. A mezo-amerikai törzsi szerveződésnél az egyének párhuzamosan több nevet is viseltek, melyek a mindennapi praxis vonatkozásában funkcionálisan különültek el. Birtokoltak egy mágikus nevet is, melyet a transzcendentális világgal való interakcióra használva varázsoltak, így differenciálva - a hétköznapi illetve mágikus nevekben - a szentet a profántól. Ezt gyakran tabu övezte: puszta kimondása egyenértékű volt a mágiával. Valószínűleg sokszor csak önmagukban mormogták nehéz helyzetekben, segítségül híva ezzel a felmenők erejét, esetleg hangosan kajabálva, rikoltva, elrettentésül. Valahogy úgy, ahogy az egri vár védői kiabálhatták Jézus, az Istenember nevét a török ellen vívott honvédő harcban. Ennek a mágikus indián névnek a tabu jellege hasonló lehetett, mint a zsidóság viszonya a kimondhatatlan ' JAHVE'-jéhez, a tetragrammonhoz, a 'seregek urához', Izrael félelmetes jutalmazó és büntető istenéhez. Az ókori Mezopotámiában az emberek személyneveiben benne voltak az isteneik nevei, mint Baál, Marduk, Istár. Ezt a szokást a Babilónia és Asszíria fennhatósága alatt oly sokat tartózkodó héberek is átvették neveikben, egy igaz Istenük vonatkozásában. így a nevek funkcionalitását vizsgálva az ókori keleti népeknél kijelenthető, hogy benne a népcsoport istenének nevével nem csak identitást hordozott - meg lehet a névből mondani a benne lévő istennév alapján, hogy melyik etnikumhoz tartozott hanem mágikus gyakorlatot is, ugyanúgy, mint a mezo-amerikai indián népeknél. A névben szereplő választott isten védelmet nyújtott, és biztosította a transzcendentális kapcsolattartást. A név nem csupán felmenőktől kapott jelölő, differenciált regisztráció, szocializációból eredő tulajdonság, identitás, hanem mágia, babona, átok, a Mauss-i ima, maga a teremtő erő: VARÁZSLÁS.
