A mű az ókortörténet egyik fontos területével: az indoiráni népek (indek és irániak) eredetével, "őshazájának" kérdésével foglalkozik népszerű formában és tudományos megalapozottsággal. A szakirodalomban régóta vitatott kérdést a szerzők új módon: az indoiráni epikus hagyományból (mítoszokból, mondákból, mesékből) kiindulva vizsgálják. E fő kérdés mellett számos hipotézist kínálnak a finnugor és szibériai népek őstörténetének, mitológiájának jobb megértéséhez, új értelmezéséhez. Különös érdeklődésünkre tarthat számot ez a könyv már csak azért is, mert az indoiráni és finnugor népek kapcsolatának minden eddiginél sokoldalúbb és átfogóbb képét rajzolja fel, részletesen elemezve a kölcsönösen átadott-átvett képzetek, hiedelmek, szokások (samanizmus, népmesei elemek stb.) egész sorát.
India népei gondosan őrzik sajátos ókori civilizációjuk hagyományait. A mai indiai kultúrát át- meg átszövik az ősi epikus történetek eszméi és alakjai. Ma is éppen olyan jól ismert a Mahábhárata és a Rámájana, mint sok-sok évszázaddal ezelőtt volt. E két hatalmas eposz az óind filozófia, vallás, mitológia, erkölcs és szokások leggazdagabb forrása: az ind kultúra valóságos enciklopédiái. Az eposzi témák gyakran ihlették meg az ó- és középkori költőket, drámaírókat, művészeteket és szobrászokat; az alkotóművészek ma is gyakran merítenek ezekből a művekből. Az óind szájhagyomány emlékeit, a védikus irodalom alkotásait, a vallási-filozófiai értekezéseket, a jogi kódexeket, akárcsak az eposzokat, a Mahábháratát és Rámájanát, gondosan tanulmányozzák a tudósok, gyakran fordítják idegen nyelvekre, így oroszra is.
