Szülőföld és haza
Sok vihart látott, sok vihart túlélt országunkban az írástudó, olvasni szerető, színházlátogató, muzsikát hallgató, képzőművészetet kedvelő, a politika történéseit figyelemmel kísérő, hazánk, nemzetünk sorsáért aggódó magyarok valaha jól tudták, ki volt gróf Bánffy Miklós.
Az újságíró Ady Endre 1906. április 8-án: „…több, mint literary gentleman. Európai ízlésű, elmélyedt, finom lelkű ember. Sokat olvasott s hasznosan.” Regénye, a Naplegenda: „Buja, költői, szép nyelv. Elegancia a fölfogásban. Mitikus és illatos homály. Sok rafináltság. Megmozgatása sejtéseinknek. Egy modern írás. Más nyelven nem volna talán jelentős. Magyarul igen. Jel az új jelek között.”
Bánffy Miklós - EmlékkönyvFelbukkan egy pillanatra Bánffy Miklós furcsa-fanyar, ódonság illatú alakja a tízes évek hangulatára visszamerengő, öregedő Krúdy Gyula elbeszélésében is (Selyemlopás a Váci utcában): „Bánffy Miklós gróf, az operai intendáns művészi feje tűnik fel, mint egy festmény. Testtartásában régi erdélyi fejedelmek hanyag urasága; de érdeklődése, tekintete oly reneszánsz korabeli költőé, aki mindig tehetséges modellt keres a nőkben, akikkel fejedelemnői szerepeket akar játszatni színdarabjaiban, a Várszínházban, vagy akihez költeményt kellene írni a magányban.”
Németh Antal Színészeti Lexikonában (1930) a teremtő erejű színházi embert dicséri: „Az impresszionizmus stílusában alkotott artisztikus díszletei a maguk idejében korszerűek és egyedülállóak voltak a magyar színpadon.”
Két évvel később, a Nyugatban (1932. 24. szám) Cs. Szabó László így méltatja az írót: „Bánffy Miklós irodalmi gyakorlaton s irodalmi érintkezésen iskolázott kitűnő ízlése végre egy származásához és környezetéhez hű könyvvel kárpótolt a magyar mágnások kispolgári próbálkozásaiért. Hangja a társadalmi elsőbbségben és vagyoni erőben biztos, egykedvű hang, melyből a rang nyugalma árad, fesztelen magatartása nem ismeri a csukott ajtó, a megalázó előszobák s a szegény öregség rémét.”
Cs. Szabó László 1932-ben nem sejtette, elképzelni sem tudta, hogy gróf Bánffy Miklós 1950. június 6-án nyomorúságos szegénységben, elhagyatva és elfelejtve fog az égbe költözni.
Meggyőződéssel állítja: „Ő a század első évtizedének leghivatottabb emlékezője: közvetlen elbeszélése, kíméletlen emberábrázolása s előkelő szerénysége egyformán megkönnyítik, hogy ez a „memoriálé” szépen sikerüljön.”
Cs. Szabó László egy korábbi Bánffy Miklós műre utalt (Fortélyos Deák Boldizsár memoriáléja), és így akaratlanul is megjósolta a remekmű szükségszerű megszületését: a harmincas évek második felében majd egymás után jelennek meg a trilógia – Erdélyi történet: Megszámláltattál…, Egy híjával találtattál…, Darabokra szaggattatol – vaskos kötetei, a leghivatottabb emlékező hiteles múltlátomása a 20. század első másfél évtizedének erdélyi életéről.
Egy évtizeddel később elbeszélései válogatott gyűjteményes kötetét Örley István így méltatja: „A választékos magatartás, a kétségtelenül művészies szemléletmód ellenére – Bánffy valójában realista. Éles tekintetű, hűvös, könyörtelen – egyike legférfiasabb íróinknak. Erdélyi történetei metsző levegőjű, karcos zamatú, tömör-sötét színezésű elbeszélések.” (Magyar Csillag, 1942. október 1.)
1945-ben elvérzett Európa, kivérzett Magyarország.
Bánffy Miklós életműve, emléke körül évtizedekre megfagyott a levegő.
Magyar Irodalmi Lexikon, 1963: „Különböző állami és közéleti tisztségek betöltése után, 1921-ben és 22-ben külügyminiszter volt az ellenforradalmi kormányban.” Azt elfelejti megemlíteni a lexikon szócikk korszínű szerzője, hogy gróf Bánffy Miklós hatékonyan és eredményesen képviselte megcsonkított hazánkat a Velencei Konferencián, 1921 októberében, ahol sikerült Sopront és környékét, néhány száz négyzetkilométernyi elbitorolt magyar földet „visszaszereznünk”.
Magyar Életrajzi Lexikon, 1981: „1939-ben vezetője lett a félfasiszta Nemzeti Újjászületési Front keretében szervezett Magyar Népközösségnek.” A kommunisták mindig úgy gondolták: aki nem kommunista, az ellenség – fasiszta. (Félfasiszta?) És egy ilyen alakról elegendő megemlíteni, hogy „Foglalkozott zenével, festészettel, színpadi rendezéssel, irodalommal.”
Igen: „foglalkozott”.
Írt néhány remek regényt, drámát, elbeszélést. Az Erdélyi történet három kötete 1990 óta több kiadást is megélt.
Tervezett díszletet és számos színházi előadást rendezett. 1935-ben a szegedi Dóm téren bemutatott magyar remekmű, Az ember tragédiája előadásának főrendezője.
A tízes években a Nemzeti Színház és az Operaház intendánsa, 1912-ben Hevesi Sándort szerződteti az Operaházba főrendezőnek, 1913-ban Egisto Tango olasz karmestert főzeneigazgatónak; színpadra segíti Bartók Béla halhatatlan operáját, A kékszakállú herceg várát, bűbájos balettjét, A fából faragott királyfit – Bánffy Miklós tervezi a díszletet és a jelmezeket.
1916-ban megrendezi az utolsó magyar király-koronázást a Budai Várban.
Pompás karikatúrákat készít Genfben, a húszas éves elején, „egy népszövetségi konferencia unalmas tárgyalásai” közben a korabeli politika színpadán főszerepet játszó politikusokról és percéletű figurákról: a vízfejű cseh Benešről, a kígyópillantású orosz kommunistáról, Csicserinről, a Mefisztó-sandaságú német Rathenauról, a szovjet diplomatáról, Litvinovról…
Évtized múlva Erdélyben rajztudását arra használja, hogy barátai könyveit – Tamási Áron regényét, Áprily Lajos drámáját, Remenyik Sándor verseskötetét – illusztrálja.
Volt főispán, országgyűlési képviselő, miniszter; minister – azaz szolgáló: a nemzet, a haza szolgálója.
1926-ban Erdélybe költözik, felveszi a román állampolgárságot (vállalt feltétel: tíz évig nem politizál!), hamarosan az Erdélyi Helikon főszerkesztője lesz, tevékeny, erős szellemi kisugárzású könyvkiadó, az Erdélyi Szépmíves Céh elnöke, a Romániai Református Egyházi Zsinat rendes világi képviselője…
Szolgál.
A Színházi Kislexikon (1969) rövid és semmitmondó szócikkének utolsó mondata: „A háború után repatriált.”
Bánffy Miklós a háborús években Budapesten élt, 1944. szeptember 16-án még Horthy Miklóssal tárgyalt, 1945-ben költözött Kolozsvárra. Bonchidai kastélyát, hatalmas könyvtárát, műkincsgyűjteményét az SS különítmény felégette, elpusztította. Nincstelenként kezd új életet Erdélyben. 1949-ben aztán otthont adó maradék lakrészétől is megfosztják a hatalmat Romániában is Moszkva vazallusaként bitorló kommunisták és két év megalázó, hivatalról hivatalra kuncsorgás után végül kegyesen 1949-ben engedélyezik, hogy átköltözzön Budapestre.
Mikor repatriált Bánffy Miklós „a háború után”?
1945-ben, amikor Budapestről Kolozsvárra költözött? Vagy 1949-ben, amikor Kolozsvárt elhagyva ismét budapesti lakos lett? Bánffy Miklós 1873. december 30-án Kolozsvárott született és 1950. június 6-án Budapesten halt meg.
Magyarországon született, és Magyarországon halt meg.
A háború után „repatriált”? Honnan? Hová?
„Más a szülőföld és más a haza: az egyik gyerekkori emlék, a másik férfikori gond” – írta Cs. Szabó László Erdélyben (1940) című könyvében.
Bánffy Miklós számára Kolozsvár, Bonchida, az erdélyi havasok, a parajdi sóbánya, a Gyilkos-tó, a szovátai fürdő: gyerekkori emlék. Magyarország sorsa, jövője felnőtt korának újra és újra alkotásra, cselekvésre sarkalló gondja. Ismerte, vallotta szellemi őse, az erdélyi polihisztor Pápai Páriz Ferenc János evangélista szavain alapuló életprogramját: „… ne szóval szeressünk, se nyelvvel, hanem cselekedettel és valósággal.”
Bánffy Miklós szerette a hazáját, és páratlanul sokszínű tehetségével haláláig szolgálta.
Cselekedettel és valósággal.
Ha ez volt a bűne, bocsássuk meg neki!
Szigethy Gábor
