"Az amerikai függetlenségi háború után nem csukták börtönbe a vesztes tábornokokat; egyetlenegy embert ítéltek el, egy hadifogolytábor parancsnokát, őt is csak azért, mert szadista volt, kínozta a rábízott foglyokat. Pedig a csatmezők fölött... kinő a fű, az akasztófák alatt sohasem... Nálunk fordítva, a római jog érvényesül, a drákói törvénye: mindenki bűnös, amíg be nem bizonyítja, hogy ártatlan...Hátborzongató, mi?" - így meditál Galgóczi Erzsébet új kisregényének egyik szereplője. A másik így vall erről: "Tizennyolc éves koromban, amikor nagykorú lettem, tudod, mi jutott eszembe? Nem az, hogy mától kezdve szavazati jogom van; nem az, hogy szülői beleegyezés nélkül is férjhez mehetek; nem az, hogy az örökségemmel - ha volna ilyen! - magam rendelkezhetem - hanem az, hogy mostantól kezdve föl is akaszthatnak azért, amiért tegnap még csak javítóintézetbe csuktak volna. Szóval a törvény jutott eszembe..."
Ilyen és ehhez hasonló súlyos erkölcsi és társadalmi kérdéseket feszeget a Kossuth-díjas írónő két új kisregényében.
