Gazda József szerk. - Kőrösi Csoma Sándor és a magyar nyelv

„Létezik egy ember" - írja Gérard doktor 1826. május 29-i memorandumában, melyet e könyvben olvashatnak először a Csoma-szakirodalomban jártas olvasók is. „Létezik egy ember, egyetlen ember, aki az utat és a célkitűzéseket felvállalva a siker reményét élesztheti bennünk. Ez az ember pedig éppen nem más, mint Körösi Csorna Sándor úr, a Magyar Utazó, aki Moorcroft úr utazása révén érkezett Soobathoo-ba, és akinek a neve, mint hatalmas tehetséggel megáldott és az irodalmi kutatások iránt lelkesedő emberé, már ismerős a kormány számára. Ő most (amint azt Ön is tudja) egy zanszkári kolostorban van, hat napi járásra Ladak fővárosától, ahol a tibeti irodalom terén folytat kutatásokat, ennek eléréséért hálával tartozik a kormány nagylelkűségéért." Lehet-e szentebb valaki más Kovásznán, eme ember szülőföldjén, kisebbségi sorsban, nemzeti mivoltukban állandóan sértett, bántott, megalázott könyvszerkesztők számára, akik mellesleg az ő nevét viselő egyesület dolgainak intézésével s közvetve: az Ő emléke ápolásával, megörökítésével töltik idejüknek egy igen jelentékeny hányadát? Lehet-e szentebb valaki, mint Ő, a „szegény árva magyar, (aki) pénz és taps nélkül, de elszánt kitartó hazafiságtól váltig forró - bölcsőjét kereste a magyarnak?" És mi lehet a legszentebb ugyanezeknek az embereknek, vagy szélesítsük a kört: az itt élő embereknek? Akiket nap mint nap megaláznak, akikkel nap mint nap éreztetik, hogy ők csak megtűrtek ezen a földön, ahol atyáik éltek több mint ezer év óta, s ahol ama több mint ezer év óta ezen a drága nyelven szól a bölcsődal. És most ezt a nyelvet egyre inkább kiiktatják a közhasználatból, megtűrt nyelvvé, „regionális nyelvvé" degradálják azok, akiknek a számára épp oly drága az ő anyanyelvük, és érzéketlen dölyfükben elfeledkeznek arról, vagy nem akarva tudni arról, hogy ellenséges érzületükkel vagy - ez sem bocsánatosabb - érzéketlenségükkel lelkekbe, lelkünkbe gázolnak!