A 16-17. század fordulóján élt itáliai szerző, Giulio Cesare Capaccio, Tanmesék-Apológusok című műve, amely magyar fordításban először jelenik meg, az európai művelődéstörténetben, a tanmesék műfaján belül sajátos helyet foglal el. Az ókori görög-latin tan- és állatmese irodalom újragondolásával Capaccio a fabula alfajtáját, az apológust részesítette előnyben, kora eszmeiségéhez igazítva és megőrizve vagy éppen módosítva a mesék morális tanítását.
A tanmesegyűjtemény amely több alkalommal látott napvilágot a 17. század elején , szép metszeteivel a morális interpretáció szerves része, látványuk kellő kiegészítésként szolgál az értelmezéshez. A számos reneszánsz kori fabula-változatot felhasználó La Fontaine meséinek első könyve mintegy hatvan évvel később született, mint Capaccio gyűjteménye, akit a neves francia szerző egyik előfutárának tekintenek.
A meséket Vígh Éva kiváló fordításában adjuk közre, melyet a fordító részletes jegyzetekkel és utószóval látott el.
