Előbb vagy utóbb állást kell foglalni. Ha az ember ember akar maradni.
Vacsora után ott ültem a Rue Catinat-ra néző szobámban, és vártam Pyle-t. "Legkésőbb tízre magánál leszek" - mondotta, és amikor az óra már az éjfelet is elütötte, nem bírtam ki tovább, és lementem az utcára. Fekete nadrágos vénasszonyok guggoltak a lépcső pihenőjén: február lévén, valószínűleg melegük van az ágyban. Egy triksahajtó karikázott végig az utcán lassan, a folyópart irányába, ott, ahol délután kirakták az új amerikai repülőgépeket, égtek a lámpák. Pyle-nak nyoma sem volt sehol a hosszú utcán.
Persze, visszatarthatták valami okból az amerikai követségen - biztattam magam -, de ebben az esetben feltétlenül telefonált volna az étterembe, mindig kínosan ügyelt az efféle apró udvariasságokra. Megfordultam, hoy visszamenjek a házba, és a szomszéd kapu alatt egy leányt pillantottam meg. Arcát nem láttam, csak fehér selyemnadrágját, hosszú virágos köntösét, de azért megismertem. Hányszor várt rám esténként!
