"E kis könyvecskét a 20 év 8 hónapot élt autista gyermekem emlékére írtam. Krónikája fogantatása napjától a halála utolsó percéig szól." - így kezdi elbeszélését Gregor Károly. A könyv megdöbbentő, megrázó, fájdalmas és mélységesen őszinte, amely sokkal többről szól, mint az emlékezésről.
Az édesapa kendőzetlenül írja le életüket, melyet az autizmussal élő kényszeres viselkedésproblémákkal küzdő fiuk boldogsága köré szerveztek. Mert, hogy ők mindent megtettek - ezt nem az apa mondja, hanem én -, mégis az apa sorai mélységes önvádról árulkodnak! Életüket végigkísérte az, hogy a különböző intézmények és ellátórendszerek nem tudtak megfelelően reagálni a fiú problémáira, a tudatlanságból, vagy a nem megfelelő működésből fakadó válaszok visszafordíthatatlan károkat okoztak a családnak. Jól kiolvasható a könyvből, hogy a fiú kényszerei azonnal erősödtek, az állapota súlyosbodott, ha az ellátásában valami változás állt be. Elborzasztó képet fest elénk például az, ahogy a pszichiátriai osztályokon bántak vele, vagy az, hogy a nagy intézményben bántalmazták. Az édesapa beavat minket abba is, hogy mennyire rettegett attól, hogy fiát bentlakásos intézménybe adja.
A szövetség munkájával azt szeretné elérni, hogy stabil kiszámítható ellátást kapjanak az autizmussal élők, és ne kelljen "fűhöz-fához kapkodni a megoldásokért" - ahogy azt egy másik szülő írta nekünk. Ehhez elengedhetetlen, hogy minél többen tudjanak azokról a hiányokról, amelyek a mai ellátórendszereket jellemzik. Ehhez is megfelelő eszköz ez a bátorsággal megírt könyv. ( Miklós Kata - Autisták Országos Szövetsége )
