A magyar történetírás története - múltunk olyan részlete, amelynek körüljárása, tüzetesebb megvilágítása nélkül aligha tudna tájékozódni az olvasó e kötetben. Talán azért tetszhet olyan szokatlannak a téma, mert az elmúlt száz évben történetírásunkról nem született összefoglalás. Magam is meglepődtem, amikor összeállítottam a rendelkezésre álló historiográfiai munkák jegyzékét. A szakirodalom rendkívül hiányosnak bizonyult.
Maga a hiány jellemző. Jellemző a társadalomra, amely a történetírás termőtalaja, s természetesen magára a történetírásra is. Azonnal tetten érhetjük a magyar történetírás egyik sajátos vonását: megszületésétől máig tartó érdektelenségét az elméleti megközelítések, a fogalmi tisztázások iránt. Ha mégis kísérletet akarunk tenni az összefoglalásra, elemi kötelesség az olvasóval szemben éppen ezeknek a fogalmi kérdéseknek a tisztázása.
Mindenekelőtt magának a tárgynak a meghatározása: a magyar történetírás története. Másképpen megfogalmazva a magyar történettudomány története. De vajon azonos dolgokról van-e itt szó? A kérdés egyáltalában nem akadémikus. Ma ugyanis már éles és jól látható határvonal húzódik a történettudományi munkák és a nem történettudósok által készített különféle történeti tárgyú írások között. Ha valaki megírja emlékiratait, nem történettudományi munkát tesz közzé, bár olyan művet ír, amelyet a történetírók felhasználhatnak. Történetírói alkotáson ma azokat az írásokat értjük, amelyeket a történettudomány eszköztárában, módszereiben ismerős és járatos emberek alkotnak, függetlenül attól, milyen írói kvalitással rendelkeznek.
Ez nem mindig volt így. A történettudomány kialakulásáról csak azóta beszélhetünk, amióta megszülettek azok a módszerek, amelyeknek elsajátítása nélkül a szerző nem lehet történetíró, vagyis amióta a történelmet nem lehet sajátos szakképzettség nélkül írni. Korábban, az önálló történettudomány létrejötte előtt ilyenfajta megkülönböztetést nem lett volna érdemes tenni. Tanult emberek voltak természetesen, akik valamilyen okból történetírásra adták a fejüket, de képzettségük nem volt sajátos, csupán általános műveltséggel rendelkeztek. Akkoriban minden művelt emberből lehetett, s lett is történetíró, aki a múlt vagy annak valamelyik részlete iránt érdeklődött.
Ma a történettudomány egész rendszere sokkal szélesebb, átfogóbb terület, mint amelyet a történetírás fogalma korábban takart.
