Irak - az ókori Mezopotámia - építészete földből sarjadt építészet. A földben gyökerezik - s történetének hosszú szakaszán át -, magából a földből készült, s alkotásai mégis a fellegek felé törtek, az egeket ostromolták. Mezopotámia az emberi kultúra bölcsője, és az ott létesült épületek méltó társai voltak mindazoknak a kulturális eredményeknek, amelyek hosszú évezredeken át hatékonyak maradtak, s amelyek, szinte öntudatlanul, ma is részei életünknek, gondolkodásmódunknak, azért, mert bennük valamiféle alapvetően emberi nyert megfogalmazást.
Érvényes ez a megállapítás az ország építészetére is, de másképp, mint a kultúrájuk nem helyhez kötött, nagy hatósugarú eredményeire vonatkozólag. Mezopotámia építészete ui. nemcsak a földből, hanem olyan világ talajából nőtt ki, amely minden idegenből jött építészeti hatást saját képére és hasonlatosságára formált át, emellett önnön múltját is mindig újraélte. Így bármennyire sokrétűnek és változatosnak látszik is a különböző korszakok építészetének arculata, ez csalóka látszat, mert a felszín alatt helyzete miatt, amely az általános életfeltételeket biztosította ugyan az ott lakóknak, de mesterséges életkereteik megvonásához - az építkezésekhez - alig nyújtott segítséget, sőt nemegyszer leküzdhetetlennek látszó akadályokat gördített kibontakozása elé. Az építő embert tehát a mostoha körülmények mindig kényszerű leleményességre ösztökélték - s ha becsvágya nagy volt -, szinte hősies küzdelmekre, így nem csoda, hogy az alkotás már születése pillanatában magában hozdozta elmúlásának csíráit is. Itt tehát, a Folyóköz vidékén az építészet az ember folytonos - meddőnek felismert és mégis konok - harcát szimbolizálja eleve elrendelt sorsa ellen.
