"Kati az ablakban ült, hátát nekivetette az ablakfának, lábát a szemközti deszkához támasztotta, és a rácson keresztül az udvarra bámult. No, sok néznivaló nem akadt ezen az udvaron; Laki néni macskája a szokott helyén, a házmesterlakás küszöbén trónolt, a betonozott udvar közepén meg egy kanális ásítozott, mintha unná maga körül az öreg házat. Kati éppen ezt a kanálist nézte és körülötte azt a vékony, több ágra szakadt folyócskát, amelyik lassan csordogált a lejtős betonon. Ezért a pár csepp vízért csinált akkora botrányt Laki néni!
Kati fényes, fekete szeme gondterhelten vizsgálta az udvart. Kilöttyintette a vizet az ablakon keresztül. No és? Nem mehetett ki a konyhaajtó elé, mert ez a nyavalyás Rudi bezárta. Laki néni azt kiabálta: ott a konyhában a csap, öntse a lefolyóba a piszkos vizet. Hát nem mindegy? Nehéz megérteni ezeket a pesti felnőtteket. Otthon egészen más volt az élet!
Először is nem volt az ablakon rács. Kati megkérdezte Böske nénitől, minek ez a rács.
- Földszinti a lakás, nyáron, ha nyitva tartjuk az ablakot, bárki beugorhat - ez volt a válasz."
Kati mezítláb, bokáig érő rózsás-fodros szoknyában, szakadt háncsszatyorral a kezében érkezik új osztályába. A vidéki kislány az iskolaév kezdete után költözik Pestre, ismeretlen városba, idegen lakásba, új iskolába. Vajon hogyan fogadja az osztály? Az utolsó padba száműzött, sokat csúfolt cigánylány vadócnak, szétszórtnak és rendetlennek tűnik a gyerekek között, pedig otthon ő látja el a háztartást. Lassanként az is kiderül róla, hogy jószívű és segítőkész, így végül befogadja az osztály, és tanárai szeretetét is elnyeri. Halasi Mária kedves humorú, melegszívű regénye abban a korban íródott, amikor sokan úgy gondolták, hogy Kati gondjai hamarosan megoldódnak. A több külföldi és magyar kiadást is megért műből nagy sikerű játékfilm is készült, s a történet a mai olvasók fölfedezésére vár.
