Bevezetés.
(Ady és a nö. - A frázis-ember, az igaz ember. - Muló szerelem, örök szerelem.) Isten, kétség után következik: bor, nö, betegség.
Amikor Isten fogalma már-már hazugságba veszett el, Istenkereső Ady volt e mindent befoglaló, legfőbb fogalomnak igazba billentője.
Az a veszély, hogy hazugságba vész el, a szerelem fogalmát is fenyegette. Mire a társadalom és megszokás hazugságaiból Ady vallotta vissza a szerelmes szenvedélyt a szerelem igazába.
Virágot gyökerén, - fogjuk meg Adyt a férfinak legreálisabb és lelkét legteljesebben kitáró vonatkozásaiban a nőhöz. Ady és a nö, ez annyit jelent, mint a háború előtti, magasan föntjárt és a háborúban oly mélyre lezuhant férfiember viszonylata a nőhöz.
Stendhal könyve a szerelemről revisióra szorul. Ezt a revisiót ejtem meg, midőn a modern ember szerelmét tapogatom ki Ady szerelmes énekén keresztül s elkisérem a költő szerelmes életét a pubertás első, keserédes megkivánásaitól egészen az utolsó, még a halálban is szerelmet lehelő strófáig.
A közöttünk járt geniusnak nehezen küzdő és küzködö s még nehezebben felismerthetö alakja felé a frázis-örökkévalóságba fúlt Petőfinek alakját csapdosták únos-untalan a türelmetlen kortársak, hogy Ady - nem is a szó átvitt értelmében - attól koldult mindhalálig.
