Az európai keresztény magyar államiság millenniumi évében, 2000-ben, a magyar rádió jóvoltából ország-világ hallhatta augusztus 14-20. között hét napon keresztül az ősi szügyi harang szavát. Távoli eleink üzentek a harangszóval; emlékezzetek ránk, akik vészterhes időkben éltünk a Feketevíz partján. A hányatott sorsú kicsiny harang újbóli megszólalása a Leányhegy alatt a régi igazságot idézi: a történelem velünk él. Kegyetlen sors kényszerítette földbe valamikor a XVII. század elején, a sors kegye adta vissza a falu lakóinak 1922-ben. Meglétével immár nyolc évtizede köti össze a falu mai lakosait a 400 évvel korábban élt eleikkel. Bár Szügyről önálló könyv, vagy más, történetéről szóló, kiadvány nyomtatásban még nem jelent meg, azért az utóbbi háromszáz év különféle összefoglaló munkáiban, megyeleírásokban, lexikonokban maradtak ránk rövid jellemzések, amelyek a falu főbb korabeli jellegzetességeit tartalmazzák. A XVIII. századból három ilyen faluleírást ismerünk. Az 1700-es évek első harmadában Radványi Ferenc azt tartotta fontosnak leírni Szügyről, hogy népes falu, amelyet erdők és ligetek vesznek körül. Ekkortájt telepítették újra a régi szőlőhegyeket. A mocsaras Feketevízben - állítja Radványi - a halfogáshoz értő nagy zsákmányra számíthatott. 1742-ben került ki a nyomdából Bél Mátyás latin nyelvű megyeleírása, amely a fentiekhez annyit tesz hozzá, hogy a Balassagyarmat felé elterülő szántóföldek főleg rozsot és búzát teremnek. Beke Márton 1791-ben megjelent latin nyelvű verses megyeismertetésében a szántóföldjein kívül a vármegye székházát és a Trajtler kastélyt emeli ki. Megjegyzi továbbá, hogy a falu evangélikus lakói mellett zsidók is élnek itt.
