Ki tud ellenállni a napóleoni kor varázsának - író, hogy írjon, olvasó, hogy olvasson róla? Balzac sem tudott, őt főképp a királypártiak harca érdekelte a Köztársaság ellen, a régi küzdelme az újjal, a már szétszórt arisztokrácia gyürkőzése a polgársággal. Ezt írta meg A huhogók-ban, s ide kanyarodott vissza A rejtélyben. Milyen fordulatos a kémtörténet, melyet a Pichegru-Riviére-Polignac összeesküvés tény-alapjára épít, milyen sajátos a Laurence de Cinq-Cygne körül forgó szerelmi vetélkedés, és maga Laurence is: milyen megkapó ez a rettenthetetlen fiatal lány, aki szembeszáll Bonapartéval! Ám Balzac többet markol ennél: felvonultatja Napóleont, Fouchét, Talleyrand-t, Carnot-t, Sieyés-t, s egész sor ragyogó jelenetben visz a politikai kulisszák mögé. Balzac mesterien sző ösze realizmust és romantikát, s ad nemcsak lebilincselő olvasmányt, hanem pontos korrajzot is. Albert Savarus aztán méltó párja A rejtély-nek - ellenpárja. A Császárságból a Polgárkirályságba repít bennünket Balzac, a sejtelmes nodesme-i erdő helyébe önmagába zápult kisvárost kapunk, a vakmerő összeesküvés helyébe egy képviselő-választás cselszövényeit, a nagylelkű Laurence helyébe az aljas Rosalie-t. Változott a kor, megváltozott minden. De a léniával kihúzott realista keretek közt itt is szenvedélyek lobognak, és Rosalie egytestvér Laurence-szal. Ugyanaz a kemény akaratú férfi-nő, aki hegyeket mozgatna meg, ő azonban már nem Napóleon ellen tör - egy gyönyörű, nagy szerelmet dúl fel. A horizontok összeszűkültek. Nem véletlen hát, hogy ezt a két művel együtt kapja kézbe az olvasó. Mindkettő jellegzetes darabja az Emberi Színjátéknak, így párba állítva különösen sokatmondók, és Albert Savarus - furcsa! - először jelenik meg magyarul.
