Balzac alig múlt harmincéves, amikor belefog minden idők legbecsvágyóbb és legátfogóbb regény-katedrálisának, az Emberi színjátéknak az építésében. A húsz éven át írt nagy mű egyik első darabja a Gobseck. Főhőse már Balzac egyik legtökéletesebb figurája. Gobseck, a vén uzsorás, nagyszerűen megállja a helyét ama pénzemberek és bankárok társaságában, akiket Balzac még talán nagyobb odaadással fest meg, mint a fehér húsú, puha hercegnőket. Az olvasó sosem fogja elfelejteni a sápadt, vértelen arcát, szigorú, lélekbe hatoló tekintetét. Ez a „bankjegy-ember” átlát a jón és a rosszon, tévedhetetlen az emberek megítélésében, és szíve mélyén ott rejtőzik az emberség csöppnyi szikrája. Csavaros észjárása, kíméletlen jósága örvénybe taszítja az aljasokat, de megnyitja a becsületesek előtt az érvényesülés útját.
Ha a Gobseck még csupán kitűnő ujjgyakorlat, az öt évvel később írt Goriot apó már „maga a mestermű” (Gyergyai). Ebben a regényben, amely Goriot-ról, erről a modern Lear királyról szól, az író a csúcsra hágott. Az apai szeretet monomániás őrültjéről szóló, sötét kalandokkal teli detektívregény, amely egyúttal társadalomrajz, szerelmi történet és a diadalmaskodó szenvedély hőskölteménye is, nemcsak a korabeli olvasók tetszését nyerte meg: sikere tartósnak bizonyult. A két mű sok-sok nyelven, számtalan kiadást ért meg, és milliók közkincsévé vált.
Legyen Ön az első, aki véleményt ír!
