"...Kevés nép őstörténetének van olyan szerencséje, hogy a szakértői történészek - ráadásul bizánci császárok - közvetlen információkat hagynak hátra az utókornak. E források nélkül nem tudnánk szinte semmit az Árpádok korai genealógiájáról, de a magyarok törzsi szerkezetéről sem. Konstantin császártól azt is megtudjuk, hogy 950 táján már nagyon előrehaladott állapotban van nyelvi beolvadásuk a kavar (kozár) népbe! Logikátlan lenne 889 és 950 között megtanulniuk a kavarok (hungárok) nyelvét, csak azért, hogy aztán elfelejtsék. Érdekes, hogy a kutatókat nem gondolkodtatta el az az apróság, hogy 950 után, (csak utána) kezdi alkalmazni népünkre és országunkra az ungriosz fogalmat! Ha a tisztelt olvasó úgy gondolja, hogy egy Hunfalvy, egy Pauler, egy Hóman, de akár Györffy vagy Kristó az események után több mint ezer évvel "überelheti" e két kortárs történészcsászárt, akkor lebeszélem az ezután következők elolvasásáról.
A teljes "honfoglalás" kutatásunk csődje onnan datálódik, hogy a büszke győző párducos Árpádot és népét - akikről a 870 körüli források pompakedvelő, szemrevaló, szép külsejű, gazdag, szabad lovasharcosokként emlékeznek meg - 18-19. században is kőkorszaki szinten élő néptöredékek őseivel kívánják azonosítani. Az, hogy azok bizonyos chanti-manysi népek mi okból tengődtek és tengődnek ma is nyomorult fejlődési szinten, az égvilágon semmi köze a türk magyarok etnogenéziséhez.
Különösen pedig e népek 18-19. sz. állapotából megalkotni az 1500 évvel korábbi primitív, gyűjtögető, halászó, vadászó eleit és azokat megtenni a magyarok őseinek, összességében is elvetélt ötlet. Utána a Káma vidékén már nem győzik törökösíteni őket, csak azért, hogy törökként jelenhessenek meg a kortársak írásaiban a 9. századra..."
