József Attila utolsó hónapjaink, a "másvilággal feleselő" költő emberi kapcsolatainak és betegsége körülményeinek a valódi történetét igen sok lényeges - végső tragédiájának a megértése szempontjából pedig, mondhatni: alapvető - vonatkozásban mindmáig homály fedi. Az életével foglalkozó, munkásságát elemző s folyvást gyarapodó tanulmányok és emlékiratok ellenére, kiváltképpen szerelmi költészete utolsó nagy ciklusának: a Flóra-verseknek az emberi hátterét, valamint betegsége természetét illetően lényegében pontosan fejezi ki ezt a bizonytalanságot egy nemrégiben megjelent tanulmány is, amikor megállapítja: "sajnos, a költőt körülvevő realitásról vajmi keveset tudunk." S hasonlóképpen pontos a fogalmazása akkor is, amikor ennek az okát abban jelöli meg, hogy "József Attila és Flóra kapcsolatát főleg József Attila értelmezéséből ismerjük. Megfelelő dokumentumok hiányában pszichopatológiai háttere a költőre nézve részletesen nem interpretálható." S valóban; ha nem tudjuk, mert honnan is tudhattuk volna, hogy tulajdonképpen mi is történt kettejük között, sőt: hármójuk életében ezekben a hónapokban, hiszen ennek a történetnek Illyés Gyula a harmadik főszereplője a háttérben, akkor nem is csodálkozhatunk azon, hogy a majd fél évszázados József Attila-irodalom erre vonatkozó feltételezései és elképzelései közül egyik sem bizonyult alkalmasnak arra, hogy kielégítő magyarázatot kínáljon az igazságra szomjas utókornak. Hogy - még a római jogszolgáltatásból ránk örökített - természetes és ösztönös kérdésre elfogadható választ találjon: - Kinek az érdekében? Cui prodest? És: - Cui bono? Kinek a javára, kinek a hasznára történt végül is az, ami történt?
