” A macskát elneveztem Emerencnek, mert lusta é méltóságos volt, mint egy grófnő. Emerenc tigrisbundájú, fehér foltokkal a mellén, a fülei feketék és a két első lába az ujjainál fehér volt. Előkelő lehetett a családfája, mert a farka lompos angóramacska farok volt. Az arcán, a bajusza körül fehér, borzos-pamacsos volt a szőre. Az orra rózsaszín, körülötte ismét csak fejét tisztára nyalt bunda ékeskedett. Mindenevő volt, azt ette, amit mi, és ezenkívül az égvilágon semmit nem csinált, csak feküdt a napon, vagy éjjel néha egérre vadászott. “
Isa Schneider: A különös szerető Vannak könyvek, amelyek örök nyomot hagynak a lelkemben, amelyek olvasása közben egyszerre érzem az elragadtatást, amit csak az igazán nagy művek váltanak ki belőlem és a fájdalmat, az élet feneketlen igazságtalansága és az ártatlanok tengernyi szenvedése miatt. Isa Schneider könyve ilyen: nagy mű, aminek olvasása szellemi gyönyörűség – utazás a történelemben, Európában, az emberi lélek bonyolult labirintusában – de ugyanakkor a fájdalom könyve…Az a könyv aminek olvasása közben a könnyek újra és újra elhomályosítják a szememet és úgy érzem, hogy teljesen azonosulok a főszereplővel, hogy „Itt – itt – itt világ,/ a könnyek eltakarják azt előllem…Az ég siket fájdalmaimra -”(Katona József). Az író bámulatos megjelenítő erővel érzékelteti a hősnő rendkivül intenzív belső életét, maga teremtette titkos menedékét az örült világ elől, amelyben él(ünk) és hihetetlen lelki tisztaságát, amit minden borzalom ellenére sikerül megőriznie. Különleges élmény volt számomra ez a könyv, egyike életem meghatározó olvasmányainak. Köszönöm, Isa Schneider!
