Az 1960-as évek kulturális forradalma idején játszódó kínai regény messze túlmutat egy politikai rendszer visszásságait bemutató történeten. Csen Csent, a pekingi gimnazistát több társával együtt a mongol pusztára „száműzik”, ahol a diákok pásztorként és csikósként tengetik életüket. Jurtákban élnek, s nekik is éppúgy meg kell küzdeniük az élelemért, mint a puszta őslakosainak, akik „tanult fiatalokként” emlegetik őket. Hamar kiderül azonban, hogy a Pekingből hozott tudás fabatkát sem ér a pusztán. Csen Csen teljesen átértékeli mindazt, amit az iskolában történelemből és irodalomból megtanítottak neki, és tudását összeveti a pusztai öregek bölcsességével, valamint saját, az elemekkel vívott harc közben szerzett tapasztalataival. Megdöbbenve érzékeli, hogy az öregek még egységben látják a világot, amelyben minden élőlénynek meghatározott helye és szerepe van, és keserűen szemlélik azokat a – kulturális forradalom és a gazdasági körülmények által bekövetkező – változásokat, amelyek megbontják ezt az egységet. Az idős pásztorok mellett Csen Csen legfőbb tanítómesterei a sztyeppi farkasok lesznek – először csak az öregek elbeszéléseiből ismeri meg szokásaikat, gondolkodásmódjukat, harci taktikáikat és „farkaslelkületüket”, majd később maga is nevelni kezd egy kisfarkast. Az ember és a farkas konfliktusokat sem nélkülöző, mitikussá növesztett kapcsolatán keresztül Jiang Rong szinte filozófiai mélységekben mutatja be a világ ökológiai válságát, gazdasági anomáliáit és az emberi szellem romlását. Így a regényt záró Epilógus nemcsak a mongol puszta és a sztyeppéről elüldözött farkasok elsiratása, hanem az emberi léleké is.
