Az állatvilág enciklopédiája áttekinti a ma élő állatok főbb csoportjait és jelentősebb fajait. Mivel szakembergárda írta, a legfrissebb információkat és elképzeléseket tartalmazza az állatok viselkedéséről és fennmaradásuk esélyeiről. Az enciklopédia megvizsgálja, hogyan tükrözi egy-egy állat alakja és megjelenése az életmódját; méretei, színe, táplálékszerzési és védekezési módszerei milyen módon függnek össze sajátos étrendjével, illetve az adott éghajlattal és élőhellyel. Azt is tárgyalja, miként teszi tönkre gyakran az emberi tevékenység a természetes ökoszisztémákat és fenyegeti számos faj fennmaradását. Az enciklopédiában az állatok testfelépítésük és a közös ősöktől való leszármazásuk alapján csoportosítjuk. Így különálló kötetet vagy kötetcsoportok szólnak az emlősökről, a madarakról, a hüllőkről és a kétéltűekről, a halakról, a rovarokról és így tovább. Ezeken a nagy kategóriákon belül az állatok táplálkozási szokásaik vagy általános életmódjuk szerint sorakoznak fel. Mivel a következő két nagy kategóriába tartozó állatokról igen sok információ áll rendelkezésünkre, azért az emlősöknek négy kötetet (Kis növényvevők; Ragadozók; Nagy növényevők; Főemlősök, rovarevők és szilás cetek), a madaraknak pedig három kötetet (Vízimadarak; Légi vadászok; Növény- és magevők) szenteltünk. Ez kötet - a Halak - az ingolákról, a cápákról, a tokfélékről, a kamánhalakról, az angolnákról, a heringfélékről, a csukákról, a lazacokról, a lámpáshalakról, a pontyokról, a harcsákról, a tőkehalakról, a ikrázó és elevenszülő fogaspontyokról, a sügérekről, a tüdőhalakról és bojtósúszójú halakról közöl fontos információkat. A halfajok összlétszáma körülbelül 21 000. A halak gerinces állatok - koponyájuk van, amely jól elkülönült agyat vesz körül, valamint porcos vagy csontos gerincoszlopuk. Emellett szinte kizárólag vízi életmódot folytatnak. A vízből nem merészkednek a szárazföldre, néhány ritka kivétellel, mint a tüdőshalak, egyes angolnák, szemforgató kúszógémek, mászóhalak, zacskósharcsák. A halak szinte minden vízi élőhelyen megtalálhatók, a legmélyebb óceánok hideg, sötét vizeitől az Andok hegyeinek magasan fekvő tavaiig, sőt a lucskos iszapban és a föld alatti vizekben is. Szinte mindenre képesek, amire a többi gerinces (kétéltűek, hüllők, madarak, emlősök), de ezenfelül sok olyasmire is, amire azok nem. Van egy amazóniai guppifaj, amely kizárólag nőstényekből áll. Vannak világító halak, átlátszó halak és villamos halak. Méretskálájuk fantasztikus: a néhány centiméteres édesvízi trópusi fajoktól az akár 12 méter hosszúságot és 12 tonna tömeget elérő cápákig. A tőkehalak, a lepényhalak, a szardellák és a tonhalak száma megszámlálhatatlan milliókra rúg, míg a bojtosúszójú halak alig néhány száz példányban is képesek fennmaradni. Egyesek szemében a típusos hal a cápa, amely éles fogaival elegánsan és erőfeszítés nélkül vadászik a tengerben a zsákmányára. Mások számára a lazac vagy pisztráng jelenti a típusos halat, amelyet vacsorára fogyasztanak; esetleg az otthon vagy az állatkerti akváriumban úszkáló gyönyörű apró díszhalak. A horgászok számára a hal maga a megtestesült ravaszság, melynek túl kell járnia a horgász eszén. Az élőlényekkel foglalkozó természettudósok számára a hal az összekötő láncszem az "alacsonyabb rendű állatok" (mint a tengeri csillag vagy a homár) és a magasabb rendű gerincesek között.
