"Anglia történetét a bakónak kellene megírnia" - vélte Voltaire, s talán nemcsak a Rózsák Háborújára, hanem a Tudorok véres uralmára is gondolt. Shakespeare királydrámái nyomán is az a benyomásunk, hogy a Lancaster- és a York-ház viaskodása sok évre vérbe borította Angliát. Most más kép tárul elénk: páncélos vitézek dulakodnak a völgyben, miközben a domboldalon békésen ballag ökrei nyomában a parasztember. S a városokban épp ez idő tájt születik meg a könyvnyomtatás, tömegek lesznek írástudóvá.
Igaz, a kis seregek vívta ütközetek után lenyakaznak a harcmezőn néhány áruló főurat más áruló főurak, de a polgárháborúra jellemző tömegmészárlásnak semmi nyoma a krónikában.
Megismerünk végül egy daliás férfiút is: Gloucester a neve, másként III. Richárd, aki a Tudor-korszakban púpos szörnnyé torzul. Vagyis a 15. századi Angliára nem jellemző a mondás:
"Fegyverek közt hallgatnak a múzsák", a feudális anarchia közben nem törik meg a klasszikus tőkés fejlődés felé vezető folyamat.
