Juan szeme még mindig Mildreddel játszadozott, megérintette keblét és lesiklott a csípőjén. Látta, hogy sóhajt és kissé hátrafeszíti derekát, s Juan lelke mélyén megmozdult a gyűlölet démona. Nem erősen, mert nem sok gyűlölet lakozott benne, de volt indián vér, s a sötét múltból megmaradt a gyűlölet az ojos claros, a világos szemek, a szőkék ellen. Gyűlölet volt ez, és félelem egy arcszíntől. A világosszemű emberektől, akik évszázadokon át elvették a legjobb földeket, legjobb lovakat, legjobb asszonyokat. Juan kis villanásként érezte ezt a megmozdulást, s a gyönyör izzását szította föl benne az a tudat, hogy ujja köré csavarhatja, meggyalázhatja ezt a leányt, ha akarja. Megzavarhatja és elcsábíthatja gondolatban, de testben is aztán elhajíthatja.
