Van-e a reménynek ablaka, vagy maga a remény is ablak csupán? - számtalanszor felmerült e kérdés beszélgetéssorozatunk közel egy esztendeje során. Nem előzmények nélküli az Újszövetség egyik legjelentősebb Szent Pál-i evangéliumának - hit, remény, szeretet - körüljárása, az üzenet jelentésének és távlatosságának mérlegelése, az erről való irodalmi igényű beszélgetés. Jókai Anna megfordította a sorrendet: a sorozat első kötete a szeretetszigetek, piciny szárazföldek, lelki kertek kontinenssé alakulása mellett tett hitet. A beteljesülés még várat magára, de egy szeretethiányos korban a gondolat jelenléte is fontos. Világít és tovább vezet. A nagy sikerű Éhes élet című regényének záró sorai ezek: Látják, ami volt, ami van, és azt is, ami lesz. Egyetlen reményünk, hogy amit mi még nem, ők tudják: miért? A hetvenes évek egyik fontos emlékképét sokan megőrizték, ez a könyv is említi. Egy fiatal, mindig szelíden mosolygó pap, Kozma Imre atya a nagyböjtben szokásos konferenciák egyikén főleg fiatal családoknak a jézusi élet olyan vonásairól beszélt, ami az akkori cenzúra mellett szinte elképzelhetetlen volt. A hatalmas tömeg áhítattal és döbbenten hallgatta. A kirendelt civil ruhás rendőrök, hivatali emberek zavartan fészkelődtek: meddig mehet még? A reménység azonban szelíden és észrevétlenül felülírt mindent. Egy másik kép, 1989 nyarának végén bejárta a világsajtót. A zugligeti plébánia kertjében és a környező alkalmi táborokban menekültek heteken át sátrakban, alkalmi építményekben éltek. Egyetlen bélyeg volt rajtuk, hogy az Elba folyótól keletre születtek, egy városban pedig falak és szögesdrótok épültek a házak közé. A feljegyzések szerint 48600 ember fordult meg a szabadulásig, amely a kelet-európai rendszer bukásához, a szovjet csapatok kivonásához vezetett. A szögesdrótok átvágása azonban nem lett volna lehetséges anélkül, amit a képen középen álló, épp a családok gondozása miatt ide száműzött plébános képviselt. Segítésben felülmúlhatatlan volt. A remény lázában égtünk - mondta később egy német ismerősöm.
