Jókai életművének szinte áttekinthetetlen kincsestárában ez a két terjedelmes elbeszélés - ha úgy tetszik: kisregény - a kevéssé ismertek, a nemigen emlegetettek közül való. Pedig minden művészi lazaságuk ellenére is olyan értékek hordozói, amelyek nemcsak gyönyörűséges mulatságot keltenek a késő emberöltők olvasóiban, hanem érdekes tanulságként ki is egészítik azt a világot, amelynek Jókai többé-kevésbé hiteles és mindig nagyon szemléletes képét hagyta ránk. Mert igaz ugyan, hogy a Jókai-életmű bekalandozza a képzelettel felidézett őskortól az ábrándosan elképzelt jövendőig a történelem egészét, s benne mindenekelőtt a magyar századok változatos tájait, de az is igaz, hogy a romantikus mesélő akkor vall legtöbbet a valóságról, s a romantikán belül akkor áll legközelebb ember és világ realista ábrázolásához, amikor saját ifjú- és férfikorának idejét és a közvetlenül ezt megelőző harminc-negyven év jellegzetes hazai képeit formálja mozgalmas és színes látomássá.
