Joseph Hellernek immár negyedik magyarra fordított regényét tartja kezében az olvasó. És, ahogyan megszoktuk tőle, megint egészen más témába vág, mint az előzőben vagy az azt megelőzően. Ezúttal az Ószövetséget mesélteti el, értelmezteti, elevenítteti meg, dolgoztatja át, modernizáltatja Dávid királlyal, Dáviddal, aki Izráel harcos uralkodója, Bethsabé férje, Salamon apja, Góliát legyőzője, a zsoltárok szerzője – és aki egyben pimasz zsidó legényke, majd ágyasai és feleségei elől bujkáló háremtulajdonos, nagy tehetségű szerető, zabolátlan kölykei közt rendet tenni sohasem tudó szülő, a világ legtöbbet másolt költője (végtelenül dühíti, hogy Shakespeare-től Audenig mindenki lopott tőle), Isten egykori cimborája… akivel többé nem hajlandó szóba állni, mert úgy érzi, Isten tartozik neki egy bocsánatkéréssel. Dávid őrjöng, hahotázik, a fogát csikorgatja. Dávid hiú, esendő, naiv és őszinte, Dávid mindent kipakol. Monumentális ótestamentumi figura – és elégedetlen, frusztrált 20. századi ember. Múlt és jövő fölé emelkedve kritikus szemmel tekint szét nemcsak a mai Izraelben és Amerikában, hanem Michelangelo és Donatello háza táján, sőt Közép-Európában is, megjegyzéseket téve a bugyidivattól kezdve mindenre. Dávid roppant monológja dicshimnusz és szatíra a zsidók népéről, az előidőkről, amikor még belátható közelségben volt a Teremtés, de az abszolút hatalom már cinikussá tette az első nagy uralkodót, akinek legszívfájdítóbb gondja, hogy utódai közül a legtehetségesebbet kell megöletnie, hiába szereti azt a legjobban, és hogy régi, megbocsáthatatlan bűnének kiváltója, Bethsabé, hiába szereti őt a legjobban, folytonos kárpálással teszi kisszerűvé, amit ő ingatagságában is nagyformátumúnak akar látni – a világot, amit fölépített. Az Istennel perlekedő, szép ifjúkorát sirató vénséges vén Dávid király története ugyanakkor mélységesen megható, katartikus, keserűen bölcs mű minden korok és emberfajták közös etikai problémájáról. Költői erejű, lenyűgöző alkotás. Nemhiába üdvözölte Mordecai Richler, a nálunk is ismert kanadai író a következő szavakkal: „Minden okunk megvan a vastapsra. A hihetetlenül tehetséges Joseph Heller ismét rekordteljesítménnyel állt elő.”
